2008. július. 31. 10:45 HVG Utolsó frissítés: 2008. július. 31. 13:49 Itthon

Vérfürdő a mesterképzés elindulása előtt

Befejeződött a hároméves alapképzés a bolognai oktatási rendszer hazai első fecskéi számára. Néhány neves egyetem mesterképzésre vonatkozó pályázatát azonban az akkreditációs bizottság visszadobta.

A hat képzési terület (agrár-, informatikai, katonai, műszaki, egészség-, valamint hittudományi) 2005-ben már az új szisztéma szerint indított 34 alapszakának végzőseit azonban még csak az előszele csapta meg az elhelyezkedési kényszernek. Túlnyomó többségük ugyanis szakmai gyakorlatra indul, ami félévnyi haladékot ad a döntéshez – de akár meg is könnyítheti azt, hiszen a gyakorlat helyszíne jó esetben a munkahelyükké is válhat.

Dönteni azért is nehéz, mert jócskán megtépázta néhány patinás nagy egyetem nimbuszát az akkreditációs testület, amikor a tavasszal egyre-másra dobta vissza a mesterképzés indítására beadott pályázataikat. Az igazi vérfürdő a tudományegyetemek nyelvi-nyelvtanári szakjain zajlott. A bizottság nem támogatta egyebek mellett a Szegedi Tudományegyetem anglisztikai és angoltanári mesterképzését, a Debreceni Egyetem francia szakát, továbbá az Eötvös Loránd Tudományegyetemen az angoltanári, továbbá a francia, az olasz, a portugál, a román és az újgörög specializált képzést.

A cikket teljes egészében elolvashatja a legfrissebb HVG-ben, amely most külön mellékletet szentel a felsőoktatásnak s a bachelorképzésnek.
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.