2008. július. 23. 14:55 MTI Utolsó frissítés: 2008. július. 23. 16:10 Itthon

A Hospinvest cáfolja a Hír TV állításait

Nem ápolnak betegeket a hatvani kórházban a folyosón - reagált a Hír TV-ben bemutatott rejtett kamerás felvételekre és a hozzá kapcsolódó állításokra szerdán a HospInvest Zrt. által működtetett intézmény ügyvezetője.

"A hatvani kórházban nem ápolnak betegeket a kórház folyosóján, és hétfő éjszaka sem tartózkodott egyetlen beteg sem a folyosón. Július 21-én, hétfőn négy gyógyult, illetve kórházi ápolásra már nem szoruló beteg várta a folyosón a hazaszállítását - mivel ez kényelmesebb várakozási hely, mint a mentőbejáró" - közölte Kovács Andrea. Az utolsó várakozó gyógyult beteg délután 18 órakor elhagyta a kórházat - tette hozzá.

Kovács Andrea felidézte, hogy a Hír TV hétfőn rejtett kamerás felvételeket mutatott be a Hatvani kórházról, és azt állította, hogy a HospInvest Zrt. által működtetett hatvani kórház baleseti osztályán a betegeket a folyosón helyezik el, mivel minden kórterem tele van. Sőt az egyik betegnek az éjszakát is a folyosón kell töltenie.

HospInvest Zrt. felhívta a figyelmet arra, hogy a Hír TV tudósításában több valótlan információt és téves értelmezést közölt, és a hatvani kórház működtetője értetlenül áll az előtt, hogy miért van szükség rejtett kamerás felvételekre - szögezte le Kovács Andrea. Hozzátette, minden esetben szívesen válaszolnak az újságírói megkeresésekre, ilyen megkeresés azonban ebben az esetben nem érkezett hozzájuk a Hír TV részéről. A továbbiakban elmondta, hogy a betegek késői elszállításáért nem a kórház a felelős. 

Az Egészségbiztosítási Felügyelet munkatársai vizsgálják a hatvani kórházról készített beszámolót, de amikor kedden a helyszínen jártak, nem tapasztalták, hogy a kórház folyosóján ápolnák a betegeket - mondta Kovácsy Zsombor, a felügyelet elnöke szerdán, hozzátéve: a nap folyamán eljárást indítottak, hogy kiderítsék, korábban mi volt a helyzet, és ha valóban jogellenesen fektették a betegeket a folyosón, ennek mi lehet az oka. Elmondta: korábban a betegek elhelyezésével kapcsolatban szabálytalanságot állapított meg a felügyelet a gyöngyösi kórházban. Most megvizsgálják, hogy a hatvani kórházban történt-e szabálytalanság.

Kitért arra is, hogy eddig hatezer panasz érkezett hozzájuk, ebből ezer eljárás zárult le és 3-400 bírságoló határozat született. Ezek közül mintegy négy kötődik a HospInvest Zrt. intézményeihez, ami nem kirívó szám, a magyar kórházak viszonylatában átlagosnak tekinthető - mutatott rá.

A HospInvest Zrt. 2006 novemberétől üzemelteti a hatvani régió betegeit 1961 óta ellátó kórházat. Ugyanakkor a kórház önálló intézményként, Hatvani Kórház Egészségügyi Szolgáltató Kft. néven működik.


 

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.