2008. július. 08. 11:58 MTI Utolsó frissítés: 2008. július. 08. 11:53 Itthon

Btk.-módosítást kezdeményez a Fidesz a graffitik ügyében

A Büntető Törvénykönyv módosítását indítványozza a Fidesz, hogy rongálás elkövetésének minősüljön a graffitizés. Erről Nagy Gábor Tamás, az I. kerület fideszes polgármestere beszélt.

Nagy Gábor Tamás kifejtette: 20 ezer forintot meghaladó tétel esetén vétségnek minősülne a falfirkálás, amit közérdekű munkával, illetve pénzbüntetéssel szankcionálnának.

Kétszázezer forintot meghaladó kártétel, illetve a világörökség részét képező épületek összefirkálása esetén azonban már két évig terjedő szabadságvesztéssel is lehetne büntetni az elkövetőket - tette hozzá. A képviselő szerint csak fővárosi szinten százmilliós értékű lehet a falfirkák okozta kár.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.