Kitolt a külsősökkel, s milliókkal tartozik a minisztérium
Nyolcvanegy embert kért fel szakértői feladatokra az oktatási tárca és háttérintézménye tavaly ősszel, majd a munka februári teljesítése óta sem fizette ki őket. Magyarázat már van, pénz még nincs. Az érintettek egy részével ez akkora kitolás, hogy legközelebb kétszer meggondolják, dolgoznak-e hitelbe.
Tanárt, tanítót, romológust, szociológust, szociális munkást kért fel tavaly ősszel az oktatási tárca arra, hogy csaknem ezer településen végezzenek esélyegyenlőségi helyzetfelmérést. A helyzetelemzés a feltétele bármilyen, oktatással összefüggő települési, térségi pályázatnak. A mentor szakembereket az oktatási tárca képezte ki egy kétszer háromnapos kurzus alatt. A külsősök első csoportja (tizennyolcan) tavaly májusban végzett, ők a közép-magyarországi régiót térképezték fel, s ősszel rendben ki lettek fizetve. Az ország többi településének oktatási helyzetét analizáló második csoport képzése ősszel, munkájuk télen zajlott le, s pénzt azóta sem láttak. Nekik összesen negyvenmillióval tartozik az állam – közölte a hvg.hu-val az oktatási tárca pályázatokat koordináló háttérintézménye, az Educatio Kht.
A helyzetelemzésekre szükség van, többek között az derül ki belőlük, hogy az oktatási infrastrukturális támogatásokra pályázó települések intézményei nem folytatnak-e szegregációs gyakorlatot, hogy intézményeikben milyen körülmények között tanulnak a gyerekek, s hogyan alakulnak a tanulmányi eredményeik. Az oktatási tárca alapelve ugyanis – nagyon helyesen – az, hogy a II. Nemzeti Fejlesztési Terv keretében 2007 és 2013 között oktatásfejlesztési célokra költött százmilliárdok ne kerülhessenek olyan települések intézményeibe, ahol az esélyegyenlőségi célok nem érvényesülnek. A szolgáltatást végeredményben a települések és társulások számára végzik, a szakvélemény nélkül azok nem pályázhatnak.
A miniszter gratulál © Oktatási Minisztérium |
Az esélyegyenlőségi felmérés során a helyszínre kiszálló munkatárs felkeresi az összes oktatáshoz kapcsolható intézményt, a családsegítő szolgálatot, a védőnőt, a cigány kisebbségi önkormányzatot, a hátrányos helyzetű gyerekek lakóhelyét (pl. cigánytelepet) és minden az iskolához kapcsolódó társadalmi partnert. Az ezt követően elkészített esélyegyenlőségi helyzetelemzést a mentorok elkészült munkáját értékelő supervisor hagyja jóvá. Így történt ez esetünkben is.
A külsős státuszban dolgozó mentorok az Educatio Kht., illetve az oktatási tárca közlése nyomán tudomásul vették, hogy csak számlaképesen kaphatják meg javadalmazásukat, és hogy a munkadíj mellett semmilyen költségtérítést nem kapnak. Azt is elmondták nekik, hogy szerződésük bizony késik majd, de azért csak kezdjenek el dolgozni a szóbeli megállapodás nyomán.
A kiképzett munkatársak tehát októbertől februárig dolgoztak az általuk vállalt körzeteken. Bár az előzetes szakmai konzultációkon a munkaadó oktatási tárca úgy becsülte, két napot kell egy-egy településre szánni, a tapasztalataikat lapunkkal megosztó szakemberek szerint a gyakorlatban ennél jóval több időt kellett ott tölteni.
A települések iskoláinak, intézményeinek végiglátogatása, a többszöri leutazás, a szállás, a telefonálás azonban folyamatos költségekkel járt: a hvg.hu-nak nyilatkozók fejenként 100-150 ezer forintot belefeccöltek a munkába, miközben még olyan szerződéssel sem kínálták meg őket, amelyben az Educatio Kht. akárcsak valemely későbbi fizetési határidőt vállalt volna. „Azt mondták, nyugodjunk meg, szerződésünk egyelőre még nem lesz, s azt is tudomásul vettük, hogy nem fizetnek egyből a teljesítést követően” – meséli egyik forrásunk. Arra persze nem számítottak, hogy munkájuk ellenértékére fél évet is kell várniuk.
A hvg.hu által megkeresett esélyegyenlőségi szakemberek mindannyian névtelenséget kértek, nyílt konfliktusba nem kívánnak bocsátkozni megbízójukkal. Forrásaink 4-8 településen dolgoztak szeptembertől februárig, ezért 300-700 ezer forintot számláznának ki, ha lehetne. Az összegek áfával értendők, természetesen társaságiadó-kötelesek, s a tényleges munkabér megközelítő kiszámításához az előre belefeccölt költségeket is érdemes levonni belőlük. Az ezt követően maradt summa – hónapokra lebontva – már egyáltalán nem tűnik soknak, pláne, ha azt el sem utalják.
Mi a TÁMOP? |
A Társadalmi Megújulás Operatív Program célja a 2007-2013-as programozási periódusban, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Terv átfogó céljaihoz, a foglalkoztatás bővítéséhez és a tartós növekedéshez elsősorban a munkaerőpiac kínálati oldalára irányuló intézkedésekkel, az emberi erőforrások fejlesztésével járul hozzá. (Forrás: www.operativprogram.hu) |
"Pályázatunkat időben, október 4-én adtuk be az NFÜ-höz, ott azonban csak negyed évvel később, december 27-én fogadták be" - érvelnek az Educatio Kht. részéről, hozzátéve: az ügynökség bírálóbizottsága csak újabb negyed év múlva, április 21-én, illetve május 15-én ült össze. Az utóbbin született határozatot pedig hivatalosan még meg sem kapta az Educatio, bár informális úton tudomásukra jutott, milyen hiányt kell pótolniuk július 1-re.
„Mi egy kiemelt projektet végzünk, ennek keretében dolgoznak a szakértők, akik azonban az iskolák számára nyújtanak szolgáltatást, ők ennek igénybe vételével tudnak olyan, a közoktatási intézmények infrastrukturális fejlesztésére szóló pályázatokon indulni, amelyeket már kiírtak” – magyarázza lapunknak Kerekes Gábor, a kht. vezetője, miért volt szükség arra, hogy gyorsan elvégeztessék a helyzetelemző munkát. „De úgy tűnik, már az utolsó körnél tartunk” – mondta el Kerekes. Ő legalább bizakodik, ezután szerződést köthetnek az érintettekkel. Sőt állítása szerint 41 szakemberrel már le is szerződtek. Ez azonban még továbbra sem jelenti a számla rendezését, azt 30, illetve 90 napos határidővel vállalja a kht. Az általunk megkérdezett mentorok egyike sem tartozott a "szerencsés" 41-ek közé, nekik továbbra sincs kontraktusuk.
Bár látszólag egy váratlanul elhúzódó pályázati értékelés miatt csúszott a munkatársak kifizetése, a források elapadása nem érhette meglepetésként a kht.-t. Legalábbis erre enged következtetni az, hogy megbízóként háromnegyed évig kínosan ügyelt arra, hogy írásos, konkrét garanciát tartalmazó dokumentumok ne kerüljenek ki tőle. A pénzükre váró munkatársak értesítése rendszerint telefonon zajlott.
Körülbelül két héttel ezelőtt az esélyegyenlőségi szakembereket körtelefonnal kereste meg az Educatio esélyegyenlőségi irodája, jelezve, hogy a TÁMOP pályázati pénzek befagyasztásával továbbra is bizonytalan ezeknek a munkáknak a kifizetése. Pár nappal később viszont már azt közölték forrásaink, hogy a hvg.hu hivatali érdeklődését követően mégiscsak szerződéskötési ígérettel keresték meg őket. (Ezzel nem azt állítjuk, hogy vizsgálódásunk híre áll a pozitív fejlemény mögött.)
Mi a HEFOP? |
A HEFOP az Európai Unió Strukturális Alapjaitól kapott támogatások 2004-2006 közötti felhasználását megalapozó Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT I) részeként, számos európai uniós és hazai programmal összhangban, 750 millió eurós támogatásból valósul meg. (forrás: www.hefop.hu) |
A szakértők fizetésének csúszásával az egész program biztonsága rendült meg – kesereg egyik forrásunk, arra utalva, hogy bár az esélyegyenlőség szempontjából a helyzetelemzéseknél is fontosabb közoktatási esélyegyenlőségi intézkedési tervek véghezvitele még hátravan, a pénz nélkül álló kollégák egy része bizonyára meggondolja, hogy kívánja-e több tíz- és százezer forinttal hónapokra előfinanszírozni a programokat. A lapunk által kérdezett fiatal, vidéki, első generációs értelmiségiek erősen húzódoznak a lehetőségtől.