2008. június. 21. 20:11 MTI Utolsó frissítés: 2008. június. 22. 12:02 Itthon

Konvojban előztek a balesetben meghalt osztrák motorosok

Csak este negyed nyolckor oldották fel az útzárat a két halálos áldozatot követelő szombati motorbaleset helyszínén az M3-as autópálya 198-as kilométerszelvényél Hajdú-Bihar megyében - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletvezetője. A két osztrák állampolgárságú motoros egy konvoj részeként haladt az úton.

A baleset részleteiről az MTI megtudta, hogy a balesetben életüket vesztő motorosok egy 14 motorból álló konvojban haladtak, és éppen egy kisbusz előzését fejezték be, amikor egymásnak ütköztek. A motorosok megelőztek egy kisbuszt, majd amikor visszatértek a szélső sávba, két motor eddig ismeretlen okból összeakadt és felborult.

A 14 motor a fővárosból Nyíregyháza felé tartó autópálya-szakaszon haladt, amikor a szerencsétlenség történt. Az incidens körülményeiről Kerek László hadnagy, a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese korábban elmondta: az egyik motoros személygépkocsival ütközött, míg a másik az autópálya szalagkorlátjának csapódott.

A mentők korábbi tájékoztatása szerint a balesetben mindkét motoros a helyszínen életét vesztette. Két könnyű sérültet a helyszínen láttak el a mentők - tette hozzá akkor Ratku Attila mentésvezető.

Fotók a balesetről az Autómenedzser.hu autós portálon.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.