2008. június. 17. 10:32 hvg.hu Utolsó frissítés: 2008. június. 17. 10:38 Itthon

Félmilliárd forint Balaton-tanulmányokra

Csaknem 500 millió forint közpénzt költöttek a balatoni üdülőkörzet fejlesztését célzó tanulmányokra a rendszerváltás óta – írja a Népszabadság.

Az Állami Számvevőszék szerint a tanulmányokra kifizetett pénzek és az ágazat bevételnövekedése közötti kapcsolat vizsgálata bizonytalan eredményt hozna, mivel a tanulmányok többsége elméleti jellegű, hasznosulásuk számszerűen nem fejezhető ki.

A turisztikai tárgyú tanulmányokat a Magyar Turizmus Zrt. és Balaton Fejlesztési Tanács rendelte meg. Az előbbi a Balaton régióira vonatkozó 11 írásra összesen 39,2 millió forintot fizetett ki, míg a nagyobb merítésű - a magyar tengert is érintő - tanulmányokra 302,4 milliót költött. A Balaton Fejlesztési Tanács összesen 459,3 millió forintot használt el turisztikai tanulmányokra. A szűken vett balatoni régióra csaknem ötszázmilliót költöttek, míg a térséget csak részben érintő felméréseket is hozzászámítva 760 millió forintot fordítottak tanulmánykészítésre.

A tanulmányok közül csupán egyetlen hozott konkrét eredményt: a Balaton Turizmus Kártya bevezetését. A többi hasznosítását a fejlesztési koncepciókba, illetve a marketingbe való beépítés jelentette – írja a lap.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.