Vélemények a gyerekeket ábrázoló melegplakátról
A Kereszténydemokrata Néppárt a Legfőbb Ügyészhez fordult két, a júliusi budapesti melegfesztivált népszerűsíteni kívánó plakát miatt, amelyen serdületlen gyermekek szerepelnek. Egyházi személyiségek szintén nemtetszésüknek adtak hangot. A Reklámszövetségnél etikai vizsgálat indult.
Megkerestük a legutóbb a Nemzeti Vágta spiritusz rektoraként ismét reflektorfénybe került Geszti Pétert. Az ismert reklámszakember az ominózus plakátról e-mailben azt írta nekünk: „Elég sok gond van ezzel, de […] nem bonyolódnék bele.”
Belebonyolódott viszont a Magyar Reklámszövetség (MRSZ), melynél egy magánember panaszára hétfőn etikai eljárás indult a három kisgyereket ábrázoló plakát ellen. Mint Markovich Réka MRSZ-főtitkár a hvg.hu-nak elmondta, az MRSZ szakmai szerv, nem hatóság, így az ő eljárásuk nem jogi eljárás és annak semmilyen jogi szankciója nincs, csak etikai következménye. Várhatóan egy-két hét múlva születik meg az MRSZ Etikai Bizottságának állásfoglalása, mellyel kapcsolatban azonban Markovich nem kívánt előre állást foglalni, mivel főtitkárként hivatalból tagja az Etikai Bizottságnak. Annyit megjegyzett, hogy az MRSZ honlapjáról letölthető Magyar Reklámetikai Kódex tizenkettedik cikkelye kifejezetten a gyermekek és fiatalok védelmét hivatott garantálni és ez alapján fognak eljárni. A főtitkár hozzátette: ha az Etikai Bizottság elítéli a plakátot, megkérik a fesztivál szervezőit, hogy ezzel a plakáttal ne reklámozzanak a továbbiakban. Markovich azt mondta: az LMBT Fesztivál reklámügynöksége a Batten, Barton, Durstine and Osborn (BBDO), márpedig a BBDO tagja a Magyar Reklámetikai Kódexet aláíró Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének.
Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője kevesli az etikai eljárást. Csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a legfőbb ügyészhez fordulnak a plakát miatt. A sajtótájékoztatóra kiadott háttéranyag szerint „Magyarországon eddig még soha nem fordult elő, hogy szexualitással kapcsolatos rendezvényt gyermekkel hirdessenek. Aggályaink alapja több olyan jogszabály, mely a gyermekek számára biztosít fokozott jogi védelmet. Ilyenek a gyermekek jogairól szóló és Magyarország által ratifikált nemzetközi szerződések, a Gyermekvédelmi Törvény, a Munka Törvénykönyve, a Reklámtörvény, a Büntető Törvénykönyv és a szabálysértésekről szóló jogszabályok.” Mint a politikus a hvg.hu-nak elmondta, a fesztivál szervezői több fórumon is a plakátok elkészítése körülményeinek teljes törvényességét hangsúlyozták: kikérték a plakátokon szereplő gyerekek szüleinek hozzájárulását. Rétvári szerint azonban a Munka Törvénykönyve 72. paragrafusának alapján nemcsak a szülő, hanem a gyámhatóság hozzájárulását is ki kellett volna kérni, ez azonban nem történt meg. „Remélem, hogy a melegfesztivál szervezőit még a rendezvény előtt elmarasztalják és a határozat egyúttal kijelöli a jövő évi rendezvény határait is” – tette hozzá.
Szerettük volna megkérdezni a szabaddemokratákat is. Az elmúlt években ebben a témában magát többször is exponáló Gusztos Péter ügyvivőt, országgyűlési képviselőt egy teljes napon át kerestük telefonon – többek közt az általa kért időpontban is – és e-mailben, de érdemben nem tudtunk beszélni vele: nemhogy nem hívta a hvg.hu-t vissza, de a telefonját sem vette fel. Bár az SZDSZ-ből kapott információink szerint Magyarországon van, két SMS-t küldött, miszerint „most csak SMS-ben vagyok elérhető”.
Radnóti Zoltán neológ rabbi, a Mazsihisz-rabbikar modern szárnyának egyik vezéralakja a plakát készítőit nem ítéli el, de az elkészítést nem tartja jó ötletnek. A plakát üzenete - szerinte - „nem tekinthető a magyarországi többségi közönség irányába tett elegáns gesztusnak”. Úgy vélte: ez két provokatív plakát, ezért várható volt a fölháborodás. „A provokációt nem igazán szeretem, ha gyerekeket szerepeltetnek, akkor főleg nem” – tette hozzá. A fiatal rabbi szerint a két plakát a melegfesztivál szervezőinek szándékaival teljesen ellenkező hatást érhet el. Tekintve, hogy a plakátokon látható gyerekek még nyilvánvalóan nincsenek tizenhárom évesek, a felelősség nem az övék, a szüleik viselkedése azonban felelőtlen, már csak a plakáton szereplő saját gyerekeikkel szemben is. Radnótinál jóval élesebben fogalmazott Szénási Jonathan Sándor, a baracskai börtönben szolgáló református lelkipásztor, akit „nagyon-nagyon elszomorított” a két kép. A hvg.hu-nak hangsúlyozta: ha egyszer ezen az úton elindulunk, az szükségszerűen tragédiába fog torkollni.
A Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke írásban válaszolt megkeresésünkre. Szabó Endre szerint bármiféle szexuális téma gyerekekkel való reklámozása jogilag és etikailag is elfogadhatatlan, emberileg ízléstelen. „Véleményünk szerint a plakát és a téma ez irányú figyelemfelkeltése nemcsak a gyermekek jogait, hanem az emberi méltóságot is sérti. A nagyközönségnek szánt szexuális tartalmú műsorok – mindenki által elfogadottan – korhatárhoz kötöttek. Véleményünk szerint ennek vonatkoznia kell a szexuális tartalmú, agresszív reklámokra is. Tagságunk nem nyolc-kilenc éves korban kívánja megismertetni gyermekeit a homoszexuálisok problémáival. Értetlenül állunk azelőtt, hogy egy csoport saját nézetének reklámozására üzenetétől teljesen idegen képet, jelen esetben gyermekeket és üzenetétől teljesen idegen fogalmat, a család fogalmát használja fel, megsértve ezzel a társadalom széles rétegeit. A plakát alkotói a tömegek véleményét nem tartják tiszteletben, provokatív jelleggel gyerekeket mutatnak be. Meggyőződésünk, hogy a meleg téma társadalmi elfogadottságához nem a gyermekek jogainak és az emberi méltóságnak megsértésén, a társadalom széles rétegeit sértő, agresszív kampányon keresztül vezet az út” – fogalmazott levelében a NOE elnöke.
Pénzes Judit, az LMBT (azaz leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű) Fesztivál szervezője a hvg.hu érdeklődésére úgy fogalmazott: a plakát három mondatát a tervezők elképzelése szerint nem a gyerekek mondják, hanem az LMBT Fesztivál szervezői. A gyerekek – tette hozzá – úgy kerülnek a képbe, hogy gyerekként az ember sok mindenért ösztönösen, gondolkodás nélkül kiáll. Úgy fogalmazott: az LMBT Fesztivál nem szexuális, hanem kulturális fesztivál és mint ilyen, lehet gyerekeknek helye a plakáton. A második plakáttal kapcsolatban Pénzes leszögezte: hiú ábránd, hogy csak felnőttek lehetnek leszbikusok, melegek, biszexek vagy transzszexuálisok. Nem az a probléma – vélte – ha a nyolcéves kislány feleségül akarja venni az osztály legszebb lányát és ennek az óhajának hangot is ad, hanem az, ha erre a szülő homofób módon reagál.
Magával a fesztivállal kapcsolatban Pénzes azt mondta: Lévai Katalin európai szocialista képviselő fogja megnyitni és Demszky Gábor főpolgármester is bejelentette részvételi szándékát. Várhatóan még más – főleg MSZP-s és SZDSZ-es – politikusok is jelen lesznek a megnyitón. „Nem szeretnénk az LMBT Fesztiválból politikai rendezvényt faragni” – tette hozzá. A fesztivál mottója: „Egy család vagyunk”; ezzel is összefügg a gyerekek szerepeltetése és – mint mondta – „ezért szervezünk minden programot, minden filmet a család köré”.
Szegő Péter