2008. május. 09. 15:24 MTI Utolsó frissítés: 2008. május. 09. 15:21 Itthon

Gyurcsány mégsem utazik Izraelbe

Elmarad Gyurcsány Ferenc jövő hétre tervezett izraeli útja. A május 14-iki kormányülésen napirenden szerepel az egészségbiztosítással kapcsolatos koncepció tervezete - mondta a kormányszóvivő.

A miniszterelnöknek elsősorban az ország kormányzása a dolga és az eddigi szakmai egyeztetések után tudni lehet, hogy a szerdai kormányülésen napirendre kerül az egészségbiztosítás ügye - közölte Daróczi Dávid.

Székely Tamás egészségügyi miniszter pénteken jelentette be, hogy a jelenleg érvényben lévő egészségbiztosítási törvény hatályon kívül helyezése várhatóan a parlament tavaszi ülésszakán megtörténik, új jogszabály valószínűleg ősszel lesz.

Daróczi Dávid elmondta: az izraeli fél megértette a miniszterelnök döntését. A kormányfő hivatalos izraeli látogatása az év második felében szerepel a tervek között.

Gyurcsány Ferenc május 14-én utazott volna Izraelbe, ahol felszólalt volna a zsidó állam alapításának hatvanadik évfordulóján Jeruzsálemben sorra kerülő nemzetközi konferencián. A tervek között szerepelt egy találkozó Simon Peresz államfővel is.

Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.