2008. május. 06. 14:52 MTI Utolsó frissítés: 2008. május. 06. 14:42 Itthon

Heteken belül vádat emelhetnek Zentai ellen, ha hazahozzák

Ha kiadják az ausztrál hatóságok Magyarországnak Zentai Károlyt (Charles Zentait), akkor attól számítva heteken belül sor kerülhet az ügyében a vádemelésre.

Ács Tibor, a Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője szerint ha a férfit Magyarországra hozzák, gyanúsítottként hallgatják ki és indítványozni fogják előzetes letartóztatását. A kényszerintézkedés szükségességét azzal indokolta, hogy az ügyészség álláspontja szerint a férfi ausztrál állampolgárként hazautazhatna Ausztráliába szabadlábon hagyása esetén. A szóvivő hozzátette: ezen túlmenően az ügyészség más nyomozati cselekményt nem tervez, mivel álláspontjuk szerint a szükséges bizonyítékokat beszerezték, a nyomozást lefolytatták. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy az eljárás során Zentai Károly is tehet indítványokat.
 
Zentai Károly fiának azzal a nyilatkozatával kapcsolatban, amellyel a férfi kétségbe vonta hogy apjával szemben a magyar hatóságok tisztességes eljárást folytatnának, Ács Tibor azt mondta: az ügyészség a jogszabályok szerint jár el.
 
Arra a kérdésre, hogy milyen büntetésre számíthat a férfi, a szóvivő azt mondta: a jogszabályok alapján végrehajtandó szabadságvesztést szabhatnak ki rá, amelynek törvényi maximuma akár életfogytig tartó szabadságvesztés is lehet.
 
Az ausztrál legfelsőbb bíróság április 23-án döntött arról, hogy a perthi városi bíróság az ausztrál jogszabályok szerint vizsgálhatja Zentai Károly kiadatását. A kiadatási eljárás folyamatáról korábban a magyar igazságügyi tárca úgy tájékoztatta az MTI-t: amennyiben perthi helyi bíróság úgy határoz, hogy Zentai Károly kiadható Magyarországnak, akkor a döntést az ausztrál belügyminiszter hozza meg magáról a kiadatásról. Ez ellen azonban Zentai fellebbezéssel élhet és csak ennek elbírálása után születhet a kiadatásról végleges döntés.
 
A 86 éves férfit azzal gyanúsítja Magyarország, hogy 1944-ben katonaként harmadmagával Budapesten megkínozta és megölte a 18 éves Balázs Pétert, mert a zsidó fiatalember nem viselte a megkülönböztető sárga csillagot. Zentai tagadja a vádat, azt hangoztatva, hogy már a Balázs Péter halála előtti napon elhagyta Budapestet.
 
Zentai Károly ellen a Simon Wiesenthal Központ tett feljelentést, amely alapján a magyar katonai ügyészség vizsgálta az ügyet, majd a magyar kormány 2005 elején kérte Zentai kiadatását az ausztrál hatóságoktól. A Fővárosi Bíróság március 3-án nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a feltételezett háborús bűnös ellen. Zentait 2005. július 8-án - a magyar kiadatási kérelem alapján - letartóztatták, majd óvadék ellenében szabadlábra helyezték.
Hirdetés