2008. április. 28. 16:43 MTI Utolsó frissítés: 2008. április. 28. 16:46 Itthon

BKV: felmentették posztjáról Somodi Lászlót

Felmentették posztjáról Somodi Lászlót, a BKV Zrt. közlekedési vezérigazgató-helyettesét és Bosnyák Gyula stratégiai igazgatót.

A BKV közleménye szerint Somodi László felmentésének fő indoka, hogy a vezetése alatt készített idei paraméterkönyv szakmailag alkalmatlan. Ugyancsak távozik posztjáról Bosnyák Gyula, a paraméterkönyvvel kapcsolatos koordinációval idén februárban megbízott stratégiai igazgató is.
 
A paraméterkönyvet - többszöri módosítást követően - szakmai indokok miatt sem a fővárosi kerületek képviselői, sem a BKV Zrt. felügyelőbizottsága, sem a Főpolgármesteri Hivatal közlekedési ügyosztálya, sem a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési és környezetgazdálkodási bizottsága, sem pedig fővárosi közlekedésben érintett civil szervezetek nem fogadták el.
 
A BKV Zrt. megbízott vezérigazgatója megköszönte mindkét vezető munkáját, s egyszersmind Somodi Lászlónak egy másik munkakört is felajánlott. A szakember feladata a továbbiakban a Budapesti Közlekedési Szövetséggel, a régióval és az agglomerációs településekkel való kapcsolattartás lesz - olvasható a BKV Zrt. közleményében.
 
A távirati iroda megkeresésére a BKV Zrt. tudatta, hogy a Somodi Lászlónak felajánlott munkakör betöltéséről még nem született meg a végső döntés: a volt vezérigazgató-helyettesnek ugyanis kedden reggel nyolcig kell választ adnia, hogy elfogadja-e ezt az ajánlatot.
 
Arra a kérdésére, hogy az ajánlatban foglalt munkakört milyen posztot betöltve láthatná el Somodi László, a cég későbbre ígért tájékoztatást. Azt, hogy a továbbiakban ki és mikortól tölti be a Somodi László felmentésével megüresedett vezetői posztot, egyelőre nem tudtak választ adni. Azt viszont már eldőlt, hogy Bosnyák Gyula távozik a cégtől - tették hozzá.
 
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.