2008. április. 27. 11:36 MTI Utolsó frissítés: 2008. április. 27. 12:14 Itthon

Megszavazták az SZDSZ-alapszabály módosítását

Az SZDSZ küldöttei mind az öt pontban elfogadták a párt alapszabályának módosítását a vasárnapi budaörsi rendkívüli küldöttgyűlésen.


© Illyés Tibor/MTI
A szavazáson a rendezvényen megjelent küldöttek több mint kétharmada minden pontban igennel voksolt.

Az első pontban arról döntöttek, hogy az országos rendes vagy rendkívüli tisztújító küldöttgyűlést követően a helyi szervezetekben, a választmányokban, továbbá az országos tanácsban és az országos tanács elnökségében is tisztújítást kell tartani az országos tanács által meghatározott időtartamon belül. Korábban e döntések meghozatalára konkrétan meghatározott időpontot tartalmazott az alapszabály.

A második megváltoztatandó pontban arról kellett a küldötteknek szavazniuk, hogy a területi küldöttgyűlés és a rendkívüli országos küldöttgyűlés összehívásakor, azok időpontjáról, helyéről és napirendjéről a résztvevőket a rendezvény első napja előtt nyolc nappal kell értesíteni, ezt megelőzően 15 nap volt a határidő.

A harmadik pontba belevették, hogy az SZDSZ tisztviselőinek, a küldöttgyűlési küldötteknek, valamint az országgyűlési és önkormányzati képviselőjelölteknek a megválasztása, listáinak meghatározása - beleértve a rendkívüli küldöttgyűlés küldötteinek megválasztását is - választásnak minősül.

Pető és Kuncze a rendkívüli küldöttgyűlésen
© Illyés Tibor/MTI
A negyedik pont arról szól, hogy a küldöttek megválasztása az országos küldöttgyűlést megelőzően az országos tanács által meghatározott időrend szerint történik. Korábban ez úgy szólt, hogy a küldötteket a helyi szervezetekben a rendes, országos küldöttgyűlést megelőző hatvanadik és harmincadik nap között választják meg.

Az utolsó pont rendelkezését úgy módosították, hogy megüresedés esetén harminc napon belül kell új tisztségviselőt választani. Ez a pont ezt megelőzően úgy szólt, hogy azokat a tisztségviselőket, akiket nem küldöttgyűlés választ, az országos tisztújító küldöttgyűlés után 45 napon belül kell megválasztani. Megüresedés esetén ugyancsak 30 napon belül kell új tisztségviselőt választani.
Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.