2008. április. 17. 20:28 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 07. 18:14 Itthon

Kilépett a pártból és a frakcióból egy XI. kerületi SZDSZ-képviselő

Megszűnt a baloldal többsége a XI. kerületben és patthelyzet jött létre a XI. kerületi önkormányzat képviselő-testületében azt követően, hogy csütörtökön kilépett egy SZDSZ-es önkormányzati képviselő a pártjából és frakciójából - közölte a Fidesz helyi frakcióvezetője, Kupper András sajtótájékoztatóján.

Elmondta, a testület csütörtöki ülésén Hajdú László (SZDSZ) különösebb indoklás nélkül bejelentette, a továbbiakban függetlenként kíván tevékenykedni az önkormányzatban. A kialakult helyzet miatt a képviselő-testület nem tudta elfogadni múlt évi zárszámadását. Ezért a polgármester április 29-ére, a törvényi határidő előtti napra rendkívüli ülést hívott össze - tette hozzá.

Kupper András közölte: elvárják Molnár Gyula (MSZP) polgármestertől, hogy biztosítsa a testület működőképességét. Megerősítette, hogy ebben a helyzetben a 19:19-es létszámarány miatt a testület még a napirendjét is csak akkor tudja elfogadni, ha a baloldal a Fidesztől, a KDNP-től vagy az immár háromtagú független oldaltól támogatást szerez. A függetlenek közé egy MIÉP-es, egy volt MDF-es és az SZDSZ-ből most kilépett politikus tartozik. A függetlenek létszáma ezzel elérte a hármat, így a KDNP-hez hasonlóan, akár önálló frakciót is alakíthatnak - jegyezte meg.

Kupper András idő előttinek tartva a felvetést, nem kívánt válaszolni arra a kérdésre, hogy kezdeményezik-e a képviselő-testület önfeloszlatását. Azt azonban hangsúlyozta, hogy a többséget a polgármesternek kell biztosítania, illetve hogy a Fidesz egy nagykoalíciós megkeresést biztosan elutasítana.

A fideszes politikus kitért arra is, hogy a 2006-os önkormányzati választáson a szocialista polgármesterrel együtt 19 mandátuma lett a baloldalnak, s ugyanennyi a jobboldalnak is. A jobboldal egyébként a választáson több szavazatot kapott - fűzte hozzá. 
A frakcióvezető szerint az akkor először kialakult patthelyzetet Molnár Gyula oly módon oldotta meg, hogy "képletesen értve, megvásárolta az MDF szavazatát". Az MDF igent mondott Molnár Gyulának, és felbontva a korábban a jobboldallal kötött megállapodását, "beült Molnár Gyula mellé koalíciós partnernek az SZDSZ társaságába" - tette hozzá.

A történteket követően a XI. kerületi önkormányzat ellenzéki képviselői - Kupper András a Fidesz, Mészáros József a KDNP, Fenyvessy Zoltán (MIÉP) és Szőke László (független) közös közleményt fogalmazott meg, melyben azt írták: "A népszavazás óta nyilvánvaló, a koalíciónak már nincs társadalmi támogatottsága, (...) a koalíciós többség elvesztette kormányzóképességét is."

A közleményt megfogalmazók azt várják Molnár Gyulától, hogy állítsa vissza a kerület működőképességét, ugyanakkor - mint írták - semmilyen politikai támogatást nem nyújtanak a jövőben a kerület "milliárdos korrupció gyanújába keveredett" polgármesterének.

Kupper András szavaira reagálva Molnár Gyula (MSZP) polgármester közölte, a Fidesz kihasználta azt a pillanatot, amikor egy képviselő családi okokra hivatkozva nem tudott részt venni a testület ülésén, így azzal, hogy az ellenzéki képviselők nem szavaztak, határozatképtelenné tették a testületi ülést.

Nem tudta a testület egyebek között elfogadni a szociális támogatottak körének bővítését, megakadályozták több ezer ember gyógyszerár-támogatását - írta közleményében a polgármester.

Molnár Gyula szerint a Fidesz április 29-én a testületi ülésen újból részt vehet a kerületi munkában és elfogadhatja a határozatokat.

Lakos Imre (SZDSZ) elmondta, sajnálattal vették tudomásul, hogy a korábban a párt Új Generációjában tevékenykedő fiatal politikus, akire a későbbiekben is számítottak volna, nem kíván tovább az SZDSZ-ben politizálni. Az alpolgármester hangsúlyozta, hogy a kormánypártok egyfős többsége továbbra is megmarad, mivel erre egykori párttársa ígéretet tett.

Molnár Gyulához hasonlóan Lakos Imre is rámutatott: csütörtökön több, a kerületiek számára fontos döntés hiúsult meg azáltal, hogy az ellenzék nem szavazta meg a zárszámadást. Megjegyezte, hogy az SZDSZ-t elhagyó képviselőtársa előre jelezte, nem tud részt venni az ülésen, mivel a napokban kisgyermeke született. A zárszámadás keretében egyebek közt döntöttek volna arról, hogy a kerület mégsem adja át a Weiner Leó szakiskolát és a József Attila Gimnáziumot a fővárosnak, illetve, hogy 500 millió forintos sportudvart építenek és hogy 180 millió forintot biztosítanak a közalkalmazottaknak. Az alpolgármester bízik abban, hogy a képviselő-testület április 29-i rendkívüli ülésen meghozzák ezeket a döntéseket.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.