2008. április. 15. 19:26 MTI Utolsó frissítés: 2008. április. 15. 19:29 Itthon

Elfogyott a Balaton kutatására szánt pénz

A kutatások ellehetetlenülése miatt segítségért fordult Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszterhez a Magyar Tudományos Akadémia Balatoni Limnológiai Kutatóintézete.

Tavaly óta sem támogatáshoz, sem pályázati pénzekhez nem jutott az intézet - mondta el Bíró Péter, a tihanyi kutatóintézet igazgatója. Hangsúlyozta, az utóbbi évtizedben a Balaton-kutatás eredményeire alapozva sikerült a tó vízminőségében látványos javulást elérni, ami nemzetközi viszonylatban is sikertörténetnek számít.
 
A limnológiai, azaz a tavakkal és folyóvizekkel, különösen életvilágukkal foglalkozó kutatások eredményei alapján születtek döntések beruházásokról, fejlesztésekről, ezek alapján szüntettek meg szennyező forrásokat, vagy alkottak rendeleteket. A Balaton a jövőben sem nélkülözheti egyebek között az éghajlatváltozás, vagy a halfajok jelenlétének kutatását - mondta a szakember.
 
A kilencvenes évek közepétől a Miniszterelnöki Hivatal biztosította a tó kutatásának anyagi keretét, kezdetben 120 millió forintot, majd egyre kevesebbet. A támogatás ügye később átkerült a területfejlesztési tárcához, amely tavaly óta semmiféle forrást nem biztosít a kutatómunka folytatásához, ezért sürgős beavatkozásra van szükség - jelentette ki az igazgató.
Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.