Dugó a fővárosba vezető útvonalakon, torlódás Budapesten
Nagy a zsúfoltság a fővárosban amiatt, hogy nem közlekedik a BKV-járatok többsége, s így többen ültek autóba hétfőn, ezért a bevezető útvonalakon dugók alakultak ki - közölte a Fővinform ügyeletese.
Az ügyeletes elmondta, hogy két baleset is súlyosbítja a közlekedés állapotát a fővárosban: az egyik a VII. kerületi Thököly út és a Dózsa György út kereszteződésében, a másik pedig a XI. kerületi Szerémi út és Mezőkövesd út kereszteződésében.
© MTI - Szigetváry Zsolt |
Várakozó fiatalok a sztrájk ellenére közlekedő 1-es villamos megállójában az Árpád hídnál © MTI - Beliczay László |
A reggeli órákban több anyagi káros baleset történt a városban, a kialakult helyzetben a baleseti helyszínelők rövid időn belül lefolytatták a szemléket.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság mindent megtesz annak érdekében, hogy a forgalom haladhasson Budapest utcáin, körülbelül 300 rendőr vesz részt a forgalom segítésében, a kereszteződésekben való biztonságos áthaladásban - áll a közleményben.
A rendőrség arra kéri az embereket, hogy a közlekedés során a villamospályákat, buszsávokat ne vegyék igénybe, és a KRESZ szabályainak megfelelően közlekedjenek - olvasható a rendőrségi közleményben.