2008. március. 13. 11:57 MTI Utolsó frissítés: 2008. március. 13. 11:58 Itthon

Balesetek miatt dugó van az M5-ösön

Rövid időn belül három baleset történt az M5-ös autópálya Kecskemét és Budapest közötti szakaszán, ezért a főváros irányába vezető oldalon teljesen leállt a forgalom; a helyszínelések után megindult a forgalom - közölte a rendőrség.

A három baleset az autópálya Budapest felé vezető oldalán, egymástól pár kilométerre történt - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Mihályné Bornemisza Eleonóra őrnagy elmondta, hogy az első balesetben egy személygépkocsi szaladt le az autópályáról, melynek férfi vezetőjét súlyos sérülésekkel szállította a mentőhelikopter a kecskeméti kórházba. A második balesetben két személygépkocsi koccant össze, de itt személyi sérülés nem történt.

Hozzátette: a harmadik balesetben három személygépkocsi ütközött, melynél két személy szenvedett nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.