2008. március. 10. 17:39 MTI Utolsó frissítés: 2008. március. 10. 17:40 Itthon

Felfüggesztett börtönt kapott az MSZP-s irodavezető

Hamis tanúzásra felhívás büntette és más bűncselekmények miatt nem jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Gyarmati Mihályt, az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei irodavezetőjét a Nyíregyházi Városi Bíróság - értesült bírósági forrásokból hétfőn az MTI.

Nyakó Zsuzsanna, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság elnökhelyettese és szóvivője arról tájékoztatta a távirati irodát, hogy a még múlt csütörtökön, tárgyalás mellőzésével hozott határozat szerint Gy. Mihály vádlottat kétrendbeli hamis tanúzásra felhívás bűntette miatt egy év börtönbüntetésre és 300 ezer forint pénzmellékbüntetésre ítélte a bíróság. Hozzátette: a szabadságvesztés büntetés végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztették.

A szóvivő - aki nem kívánt az elítélt párthovatartozására kitérni - a végzés indoklásáról közölte: "Gy. Mihály egy ittas járművezetéssel kapcsolatban valótlan vallomástételre próbált két személyt rábírni". Megjegyezte, hogy a tanúk a rendőrségi kihallgatásuk során a vádlott felhívására nem tettek hamis tartalmú vallomást.

Nyakó Zsuzsanna elmondta: a végzés ezért nem jogerős, mert Gy. Mihály kérheti, hogy bírósági tárgyalást tartsanak az ügyében.

A történtek február elején, a Hír TV beszámolója alapján váltak közismertté, a televízió akkori közlése szerint az MSZP szabolcsi irodavezetője "egyik rokonának ittas vezetési ügyét szerette volna eltussolni, de kísérletéről hangfelvétel készült".

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.