2008. március. 04. 12:44 MTI Utolsó frissítés: 2008. március. 04. 12:34 Itthon

Az MSZP szerint nem helytállóak az államfő jogi érvei

Jogilag nem helytállóak Sólyom László köztársasági elnök aggályai az Alkotmánybíróságnak (Ab) véleményezésre megküldött gyűlöletbeszéd törvénnyel kapcsolatban - mondta Bárándy Gergely, az MSZP országgyűlési képviselője kedden.

Bárándy felhívta a figyelmet arra, hogy az Ab több határozatában is kimondta: a közösségek méltósága a véleménynyilvánítás alkotmányos korlátja lehet, és testület nem zárta ki, hogy a törvényhozó az uszítás tényállásán túlmenő büntetőjogi védelemmel is gondoskodjék erről. Bárándy Gergely hangsúlyozta: egyetértenek Sólyom Lászlónak azzal a véleményével, hogy a közélet szereplőinek el kell határolódniuk az ilyen jelenségektől. Az MSZP szakpolitikusa, a törvénymódosítás egyik kezdeményezője tételesen cáfolta az államfő érveit.

Elmondta: Sólyom László szerint a törvény gátolná az államfő, a kormány, az Országgyűlés kritizálhatóságát. A kormánypárti képviselő szerint a jogszabály nem a kritizálhatóságot szünteti meg, hanem az olyan szitokszavak használatát, amelyek súlyosan sértik az emberi méltóságot.

Bárándy nem osztotta az államfő azon véleményét sem, hogy a törvény sérti az önrendelkezési jogot, mert nem magánindítványra indul. Közölte: nem lehet egyetlen roma vagy zsidó embert sem arra kötelezni, hogy kitéve magát az esetleges bosszúnak, felvállalja az egész zsidóságot vagy a romákat ért sérelmet, és ő legyen a feljelentő - fogalmazott.

Az MSZP-s politikus vitatta a köztársasági elnök azon érvét is, miszerint a büntetőjogi védelem túl súlyos; ennél enyhébb eszközt kell alkalmazni. "Elnök úr, akkor a polgári törvénykönyv módosításáról szóló elfogadott törvényünket miért küldte Alkotmánybírósághoz, hiszen az enyhébb eszköz, pont olyan, amire ő utal" - közölte. Bárándy Gergely azzal sem értett egyet, hogy a két évig terjedő szabadságvesztés túl súlyos.

Az MTI azon kérdésére, miszerint az Ab 2004-ben hatályon kívül helyezett egy hasonló tartalmú törvényt, a szocialista képviselő közölte: az a jogszabály más koncepción alapult, a most Ab előtt lévő törvény elkészítésénél figyelembe vették a testület korábbi aggályait.

Teleki László, az MSZP országgyűlési képviselője, utalva a Magyar Gárdára, elmondta: a magyarországi cigányságnak fontos jelzés lett volna, ha az államfő aláírta volna a törvényt. Sajnálta, hogy a törvényt romaként nem szavazta meg a fideszes Farkas Flórián.

Sólyom László köztársasági elnök szombaton küldte meg véleményezésre az Alkotmánybíróságnak a büntető törvénykönyv módosításáról szóló, a gyűlöletbeszédet büntethetővé tévő törvényt. Az Országgyűlés február 18-án fogadta el a jogszabályt, amelyet csak az MSZP-frakció képviselői szavaztak meg, a törvénymódosítást a kormány sem támogatta.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.