2008. február. 20. 14:31 MTI Utolsó frissítés: 2008. február. 20. 14:04 Itthon

Hűtlen kezelés miatt feljelentették a VI. kerület polgármesterét

Hűtlen kezelés miatt feljelentette a rendőrségen Verók István VI. kerületi polgármestert Liszeckij László, annak a cégnek a tulajdonosa, amely a Bajcsy-Zsilinszky út 13. szám alatti üzlethelyiséget üzemeltette. Lépéséről Liszeckij László sajtóértekezletet tartott szerdán.

Az egyik Markó utcai étterembe hívott újságíróknak Liszeckij kijelentette: Verók Istvánnak bizonyíthatóan tudomása volt arról, hogy a Bajcsy-Zsilinszky úti üzlethelyiséget tizenegy éven át törvénytelenül adták neki bérbe. Hangsúlyozta, hogy ebben az időszakban többször tartott helyszíni vizsgálatot az önkormányzat; az ellenőrök mindig mindent rendben találtak.

Liszeckij elmondta, hogy az üzlethelyiséget nem az ő cége, hanem egy másik kft. bérelte az önkormányzattól. Ő a bérlőtől vette tovább bérbe. Hangsúlyozta: ez törvénytelen volt, hiszen éppen az önkormányzat mondta ki 2007 márciusában, hogy a bérlőnek nem lett volna joga kiadni a bérleményt. Hozzátette: az ő cége havi egymillió forintot fizetett a "főbérlőnek", és szerinte ennek a pénznek csak a töredéke került az önkormányzathoz. Liszeckij úgy számol, hogy mintegy 100 millió forint kár érhette így az önkormányzatot.

Az önkormányzat tavaly márciusban az illegális bérbeadásra hivatkozva érvénytelennek ítélte a bérleti szerződést és felszólította az albérlőt - a műsoros CD-ket és DVD-ket forgalmazó céget -, hogy azonnal függessze fel a kereskedelmi tevékenységet az ingatlanban. A boltot a cég bezárta, az mind a mai napig lakat alatt állt, a benne lévő árukészlettel és bútorokkal együtt.

A múlt héten derült ki, hogy az ingatlant az önkormányzat - Liszeckij László szavai szerint pályáztatás nélkül - eladta egy amerikai tulajdonban lévő cégnek. Az új tulajdonos a teljes árukészletet lefoglalta, a boltot "kipakolta". Liszeckij László emiatt feljelentést tett a VI. kerületi rendőrkapitányságon, mivel 30 millió forint kár érte a cégét.

A feljelentő hangsúlyozta, hogy az önkormányzat nem tájékoztatta őket arról, hogy az általuk bérelt ingatlant eladja, nem szólította fel őket annak elhagyására, de még a bérleti szerződést sem bontotta fel. Verók István írásban és személyes tárgyalás alkalmával is hangsúlyozta, hogy kivizsgálják az ügyet, de semmilyen lépést nem tett ennek érdekében.

A terézvárosi polgármester korábban levélben azt közölte Liszeckij Lászlóval, hogy az általa tartott sajtótájékoztató alkalmas becsületének csorbítására, ezért feljelenti a cégvezetőt.

Hirdetés