2008. február. 05. 19:39 MTI Utolsó frissítés: 2008. február. 05. 19:38 Itthon

Meghosszabbították Katus előzetes letartóztatását

Két hónappal, április 4-ig meghosszabbította a bíróság Katus Ferenc - a Zuschlag-ügy egyik gyanúsítottjának - előzetes letartóztatását.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség indítványozta Katus Ferenc előzetes letartóztatásának meghosszabbítását - közölte Cseh Attila, a Csongrád Megyei Bíróság szóvivője.
 
A Szegedi Városi Bíróság - az ügyészségi indítvánnyal egyező - végzésével Katus Ferenc előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb két hónapi időtartamra, április 4-ig meghosszabbította - közölte a bíró.
 
A bíróság az ügyészi indítványt megalapozottnak ítélte, a meghosszabbítást egyrészt változatlanul a szökés, elrejtőzés veszélyével, másrészt azzal indokolta, megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra kerülése esetén Katus Ferenc a többi gyanúsítottal, vagy esetleg a nyomozó hatóság látókörébe még nem került személyekkel összebeszélne, avagy bizonyítékok megsemmisítésével a büntetőeljárás meghiúsítására, megnehezítésére törekedne.
 
A Szegedi Városi Bíróság október 4-én helyezte előzetes letartóztatásba Katus Ferencet, aki Zuschlag Jánossal együtt az MSZP Bács-Kiskun megyei közgyűlési frakciójának tagja volt. Katust az ügyészség jelentős kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalással gyanúsítja.
 
A Zuschlag-ügyben - melyben tizennégy gyanúsított ellene folyik eljárás - a nyomozás egy rutinvizsgálat után indult, melynek következményeként 2005-ben a Kiskunhalasi Városi Ügyészség indított vizsgálatot számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanújával, több alapítvány és egyesület pályázatokon nyert pénzeinek felhasználása miatt.
 
A nyomozás során kiderült, hogy a vizsgált egyesületek és alapítványok mintegy 75 millió forint pályázaton nyert pénz "rendeltetésszerű használatával" nem tudnak elszámolni.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.