2008. január. 30. 12:20 MTI/hvg.hu Utolsó frissítés: 2008. január. 30. 12:26 Itthon

Merlini és az RTL Klub a per után is vitatkozik

Lezártnak tekinti David Merlini az RTL Klub ellen általa indított személyiségi jogi pert, melyben állítása szerint 101 millió forint nem vagyoni kár megtérítésére és nyilvános bocsánatkérésre kötelezték a csatornát. Az alperes csatorna azonban egy másik verzióval állt elő.

Az RTL Klub sajtóközleménye szerint Merlini eredetileg 200 millió forint nem vagyoni és vagyoni kártérítést követelt a csatornától, amiért az  megsértette a bűvész személyiségéhez fűződő jogát, amikor a csatorna még három évvel ezelőtt kötött szerződését 10 nappal a produkció előtt felbontotta arra hivatkozva, hogy Merlini nem rendelkezik a fellövéshez szükséges engedélyekkel, és a rakéta minősége sem olyan, amilyenről az illuzionista korábban beszélt - írta meg az Index. 
 
Merlini követelésének  - az RTL klub közleménye szerint -  töredékét, mindössze 20 millió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg a bíróság másodfokon. Szemben a Merlini által tegnap sajtótájékoztatón hangoztatott 101 millió forinttal. Üzleti titkának megsértése, vagyis a bűvésszel, egyben amatőr rakétaépítővel kötött szerződésének a Fókusz című műsorban való bemutatása  miatt a bíróság még elsőfokon elmarasztalta az RTL Klubot, amelyet ezzel kapcsolatos közlemény kiadására kötelezett - állítja a tévétársaság, hozzátéve: Merlini is tartozik az RTL Klubnak, méghozzá 4,5 millió forint perköltséggel, amelyet az első- és másodfokú bíróság együttesen ítélt meg a csatornának.

A másodfokú bíróság az RTL Klub  számlájáról inkasszóval leemeltette a jogerősen megítélt kártérítés összegét, de a csatorna a megadott határidőn belül nem kért nyilvánosan bocsánatot tőle - közölte David Merlini szabadulóművész, hozzátéve: emiatt nem fog újabb lépéseket tenni, a csatornának "szíve joga" így cselekedni. Hogy pontosan mennyi is a jogerősen megítélt összeg, arról tehát mindkét fél másképp nyilatkozik. Merlini a hvg.hu megkeresésére nem kívánta tisztázni a számok közti eltéréseket.

Hirdetés