2008. január. 25. 14:12 MTI Utolsó frissítés: 2008. január. 25. 14:10 Itthon

Szekeres Imre: felértékelődött a katonaság szerepe

Az elmúlt években, a sorkatonaság megszűntetését követően, s ez annak köszönhető, hogy katonáink itthon is és külföldön is magas színvonalú teljesítményt nyújtanak - erről Szekeres Imre honvédelmi miniszter beszélt a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) nyílt napján.

Most azok jelentkeznek az állományba, akik katonák akar lenni, akik úgy gondolják, hogy ez a szakma önmaguk
megvalósítása. A honvédelmi miniszter azt hangoztatta: a ZMNE nagyon fontos szerepet tölt be az utánpótlás-nevelésben, hiszen ez az ország egyetlen tisztképző intézménye. A nyílt napon bemutatkozott többek között a ZMNE két karának tíz alapszaka és katonai bemutatót is tartottak. 
   
Évente mintegy 100 tiszt kerül ki a ZMNE-ről, tavaly tizenötszörös volt a túljelentkezés, annak ellenére, hogy a
középiskolából vitt pontok mellett a fizikum is számít. A felvételin ugyanis minden jelentkezőnek át kell esnie egy szigorú egészségügyi, pszichikai és fizikai felmérésen is.

 

Hirdetés