2008. január. 21. 16:45 MTI Utolsó frissítés: 2008. január. 21. 16:45 Itthon

Varga: fegyelmi és felfüggesztés

Fegyelmi eljárás indult a Fővárosi Főügyészség szóvivője ellen, akit egyben szóvivői beosztásából is felfüggesztettek hétfőn. Varga Gergely egy, az Index által nyilvánosságra hozott hangfelvétel tanúsága szerint egy tavaly szeptemberi, a rendőrök ellen folyó büntetőügy tárgyalása kapcsán azt állította: tudja, kik a valódi elkövetők, de nem ők ülnek a vádlottak padján.


A fővárosi főügyész, Ihász Sándor az MTI-nek hétfőn elmondta: a médiában megjelent hírek kapcsán igazoló jelentést kért az érintett ügyésztől, s miután azt megismerte, fegyelmi eljárást rendelt el.
 
Az eljárás célja, hogy tisztázza, mi történt, és amennyiben a főügyészségi szóvivő vétkesen megszegte foglalkozása szabályait, akkor megállapítsa fegyelmi felelősségét és szankciót szabjon ki.
 
A fegyelmi eljárás eredményeként a legenyhébb szankció a feddés lehet, a legsúlyosabb pedig a hivatalvesztés.
 
Varga Gergely az ellene folyó fegyelmi eljárás közben tovább dolgozhat ügyészként, csupán szóvivői megbízatása alól van felfüggesztve. A fegyelmi eljárás határideje 30 nap, ami meghosszabbítható.
 
Ihász Sándor kérdésre válaszolva hozzátette: csak a sajtóból értesült arról, hogy feljelentik, vagy feljelentették Varga Gergelyt. Ha ez megtörténik, az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség jár el, nem pedig a Fővárosi Főügyészség - jelezte.
 
Az Index korábban arról írt: tavaly szeptember 28-án beszámoltak a kőbányai kapitányságon 2006 szeptemberében történt rendőri bántalmazások ügyének első tárgyalási napjáról, s arról is, hogy a hallgatóság soraiban több, tanúként nem idézett kőbányai rendőr is jelen volt.
 
Mint felidézik: az ő csoportjukból "egy dühös férfi" a tárgyalás berekesztése után, de még a tárgyalóteremben hamis tanúzással vádolta meg a másodrendű vádlottra terhelő vallomást tevőket.  Később ugyanő a folyosón, majd a bíróság épülete előtt is több tanú - köztük az Index újságírója - jelenlétében azt fejtegette: nem  vitatja a bántalmazások tényét, de szerinte a tanúk csak az őket ért sérelem miatt, bosszúvágyból vallottak a másodrendű vádlottra.
 
Azt is állította: "bennfentesként pontosan tudja, hogy kik voltak a rendőr tettesek, de a tárgyaláson nem ők ültek a vádlottak padján" - olvasható az Index cikkében, amely közli, az ügyészként bemutatkozó férfit nemrégiben a Fővárosi Főügyészség szóvivőjeként látták szerepelni egy televíziós hírműsorban.
 
Varga Gergely később elismerte: ő "beszélgetett" a tanúkkal a szeptemberi tárgyalás után, ám szerinte "bennfentes állítások" nem hangzottak el, csupán magánbeszélgetésről volt szó, a tárgyaláson magánemberként volt jelen, a beszélgetéskor a magánvéleményét képviselte. 
 
Az Index összefoglalója szerint a hangfelvétel hátralévő részében Varga Gergely amellett érvel, hogy az események után két-három hónappal a tanúk már nem ismerhették fel a bántalmazó rendőröket. Az őrizetesverés tényét ő sem vitatja, az szerinte is megtörtént, de nem a tettesek ülnek a vádlottak padján - írta meg a hangfelvétel tartalmát összefoglalva az ügyet kirobbantó írásában az Index.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.