Felgyújtották a szegedi betlehemet
Felgyújtották ismeretlen tettesek csütörtök éjszaka a szegedi dóm bejárata előtt felállított betlehemet; az egyház feljelentést tett a szegedi rendőrkapitányságon - közölte Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök.
Mire a tűzoltók kiérkeztek és sikerült megfékezni a lángokat, addigra több mint tízmillió forintos kár keletkezett. Megsemmisült a betlehem, illetve megrongálódott a templom kapuján található bronz dombormű és a bejárat mellett levő faragott oszlopok is szétestek - mondta el a püspök.
Az előzményekről szólva elmondta, csütörtökön a dóm plébánosának már többször vissza kellett állítania az ember nagyságú bábokat a helyükre, mert ismeretlenek felborították őket, s éjfél tájban pedig fel is gyújtották azokat.