Gyurcsány: jövőre a bizalmat kell újjáépíteni
Gyurcsány Ferenc szerint a jövő évi feladat, hogy új kormányzati stílussal újjáépítsék a bizalmat. A miniszterelnök többek közt erről beszélt az MSZP országos választmányának zárt ülésén Budapesten.
A távirati iroda úgy tudja, az évértékelő beszéd nem elsősorban az egészségbiztosítási törvényről szólt, ám a miniszterelnök ismertette a választmányi tagokkal a módosítások eredményeként létrejövő végleges törvénytervezet lényegét.
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, aki korábban azt javasolta, hogy halasszák el az egészségbiztosítási törvény hétfői zárószavazását, nem volt jelen a választmányi ülésen, ahogy a párt azon, társadalompolitikai tagozatának vezetője - Gráner Gyula - sem, amely pénteken kérte ugyanezt.