2007. december. 07. 09:05 hvg.hu Utolsó frissítés: 2007. december. 07. 14:44 Itthon

Toplista a legveszélyesebb magyarországi bűnözőkről

Január 1-jétől megtudhatjuk, ki tartozik Magyarország száz legveszélyesebb bűnözője közé. Ennyi körözött személyről ad ugyanis pontos leírást a rendőrség, remélve, hogy a lakosság segítségével elkaphatják öket.

Bencze József
A  még szabadlábon lévő, legveszélyesebb magyarországi bűnöző cím elnyeréséért sokan versenyben vannak  – jegyezte meg a hvg.hu kérdésére Bencze József altábornagy, országos rendőr-főkapitány. Hozzátette, azért vannak tippjei, így a nem éppen megtisztelő címre esélyesek lehetnek a zálogházi rablók, Varga László és Farkas Róbert is. Az utóbbi szerepel  a rendőr-főkapitányságok és a Nemzeti Nyomozó Iroda közös huszonegyes listájának az első helyén. A százas csoport előkelő helyeire   – vele együtt  – azok kerülnek fel, akik  erőszakos, életellenes bűncselekményeket követtek el.

Magyarországon jelenleg 43 ezer személy ellen van kiadva elfogatóparancs, közülük 6500-at "eltűntként" köröznek – közölte  az országos főkapitány. Közel 20 ezer főt szeretne mielőbb megtalálni az Interpol is.  Konkrét bűncselekmények miatt hétezer személyt köröz a magyar rendőrség – a felét több mint egy éve. Bencze megemlítette azt is, hogy a keresettek harmadát  adják azok a  külföldi állampolgárok, akik az ideiglenes szálláshelyükről elszöktek.

Farkas Róbert. Toplistás
Érdeklődtünk a százas körözési toplista férfi-női arányáról is, de az ORFK első számú vezetője csak annyit   mondott, hogy a nők kisebb arányban követnek el erőszakos jellegű bűntetteket, így valószínűleg az ő arányuk a listán is alacsonyabb lesz. Az Interpol által jegyzett magyar bűnözők bázisához 180 ország bűnüldöző szervei férnek hozzá – mondta –, illetve a schengeni csatlakozást követően a  keresett magyar személyek bekerülnek a Schengeni Információs Rendszer (SIS) adatbázisába is. (A SIS olyan személy- és tárgynyilvántartási, körözési rendszer, amely a tagállamok egymástól független nemzeti adatbázisára épülve európai hálózatot alkot. A rendszerből bármely tagállam lekérhet információkat, de nem változtathatja meg más tagállamok adatait, bejegyzéseit. A szerk.)

Bencze hangsúlyozta: szeretnék ráirányítani a figyelmet a rendőrség internetes oldalán január 1-jétől látható száz legveszélyesebb magyar bűnöző toplistájára. Így sokkal jobb eredményeket érhetnek el, mint az állampolgárok úton-útfélen való ellenőrzésével. „Nem pártolom az indok nélküli igazoltatást. A lista nyilvánosságra hozása ráadásul sokkal hatékonyabb módszer a veszélyes bűnözők elfogására"  – mutatott rá az országos  rendőrfőkapitány. 

Cs. B.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.