Kormányzati szerepről álmodik az MDF
A pártelnökségben megerősített Dávid Ibolya szerint már a legközelebbi választások után kormányzati tényező lesz az MDF. Kérdés, hogy a mindenki ellenzéke szerepből származó szimpátiát tényleges szavazatokra váltja-e.
Dávid Ibolya és Boross Péter © Müller Judit |
Amennyire stabil az ötödször megerősített Dávid helye és szerepe a pártjában (az elnökségből is csak a két korábbi MDNP-s, Szabó József és Zsigmond Attila esett ki), olyannyira bizonytalan az MDF-é a politikai palettán. Bár most láthatóan fut a szekér, az 5 százalékos parlamenti küszöböt a tavalyi országgyűlési választásokon még éppen csak átlépő párt az utóbbi hetek, hónapok közvélemény-kutatásai szerint a biztos választók körében időnként már 6-8 százalékos támogatottságot is maga mögött tudhatott. Kedvező számára a csillagállás abból a szempontból is, hogy a másodlagos pártpreferenciákat illetően a legkevésbé elutasított politikai tömörülésnek számít. Nem világos viszont, hogy az emelkedésben mekkora része volt a párt teljesítményének, illetve a politikai klímának. Az MDF megítélése szempontjából ma kifejezetten kedvező az az acsarkodó politikai légkör, ami a két nagy tábor szembenállásából fakad. A "normális Magyarország" politikáját hirdető párt eddig alapvetően ebből profitált, hogy - konzervatív alapállása ellenére - a politikai középre pozicionálta magát. Ám alighanem könnyen olvadásnak indulhat az az 1-2 százalékpontos plusz, ami az MDF-et az önkormányzati választásokon a harmadik politikai erővé tette, ha a két nagy által lefedetlenül hagyott centrumban akár a Fidesz, akár az MSZP hódításra indulna.
Az MDF most úgy van középen, hogy jobbról nézve inkább baloldali, balról nézve inkább jobboldali. Így mindkét szimpatizánsi körben hitelességi problémákkal is meg kell küzdenie. Miközben az erkölcsi, ideológiai vonatkozású témakörökben (családpolitika, gyermekvédelem, egyházpolitika) a párt inkább a Fideszéhez közeli álláspontot képvisel, a gazdasági kérdésekben - például privatizáció, vizitdíj (még ha az utóbbit más tartalommal, az "egészségügyi szolgáltatás elismerése" címen javasolta is bevezetni) - álláspontja inkább a piacgazdaság elveit képviselő liberálisokéhoz áll közelebb.
Az MDF-ben ma rendszerint a párt pragmatikus politizálásával magyarázzák, hogy a "jó és támogatható" ügyekben hol az ellenzékkel, hol a kormánypártokkal szavaznak. Ez viszont kiismerhetetlennek, kiszámíthatatlannak is mutatja a pártot, ami a lehetséges politikai szövetségkötések szempontjából korlátozza a lehetőségeit.
Az MDF különböző politikai döntéshozó fórumokon képviselt, szavazásokban manifesztálódó álláspontja sem könnyíti meg az eligazodást. Az önkormányzatokban például az októberi helyhatósági választások óta a párt helyi képviselői - a mérleg nyelveként - majd egy tucat településen segítették voksaikkal az MSZP-SZDSZ-koalíciót, hogy az birtokon belülre kerülhessen. Legtöbbször úgy, hogy a közgyűlési tisztségviselők megválasztásánál, a szervezeti és működési szabályzat elfogadásánál a kormánypártiakkal azonosan szavaztak. A fővárosi közgyűlésben az MDF szavazatával sikerült megválasztani Demszky Gábor helyettesének a szocialista Horváth Csabát és a szabaddemokrata Ikvai-Szabó Imrét, illetve elfogadni a kerületi forrásmegosztást, valamint azt, hogy a közgyűlés helyett a háromfős koalíciós többségű gazdasági bizottság önállóan dönthessen a közműcégek vezetőiről, illetve akár másfél milliárd forintos beruházásokról. Fideszes szemszögből több budapesti kerület (a III., a VI., a VII., a IX. és a XI.) és számos vidéki nagyváros (Pécs, Nyíregyháza, Szombathely, Veszprém, Salgótarján) is az "MDF rovásán" van. Ugyanakkor például a budapesti iskolabezárások ügyében az MDF az ellenzék mellé állt, igaz, ez csak ahhoz volt elég, hogy néhány nappal később szülessék meg az átszervezésekről szóló verdikt (HVG, 2007. február 23.).
A parlamenti szavazások alapján eddig korántsem igazolódott az a fideszes vád, hogy az MDF által képviselt modern konzervativizmus balra húzna. Tény, hogy Dávid Ibolya pártja nem volt partnere a Fidesznek - és az őt ebben is követő KDNP-nek - a Gyurcsány Ferenc kormányfő elleni parlamenti bojkottban, de ezzel csak annyiban tett jó szolgálatot a koalíciónak, hogy hivatkozhat az ellenzék jelenlétére. Az MDF-es képviselők bennmaradása is kellett például ahhoz, hogy a nemzetbiztonsági bizottság február közepi határozatképtelen ülése - ahol az "alkotmányos rend megdöntésére készülő szélsőségesek veszélye" volt a téma, és Szilvásy György kancellária-, illetve Petrétei József rendészeti miniszter mellett rendőrségi vezetőket is meghallgattak - a Fidesz és a KDNP képviselőinek kivonulása után se fulladjon teljes kudarcba. Olyan viszont az új ciklusban történetesen még egyszer sem fordult elő, hogy egy koalíciós javaslat az MDF szavazatával vitte volna át a lécet.
A fordítottjára már volt precedens. A nyugdíjba készülőkre vonatkozó szabályok módosításával kapcsolatos, fideszes és KDNP-s képviselők által jegyzett indítványt például a 11 fős MDF-frakció voksával sikerült elfogadtatni. Igaz, a közös ellenzéki sikerhez átszavazó SZDSZ-es és szocialista honatyák voksára is szükség volt (HVG, 2006. december 2.). Nem lehet messzemenő következtetéseket levonni abból sem, hogy az MDF által kezdeményezett pártközi találkozók sorra kedvezőbb fogadtatásra lelnek a bal-, mint a jobboldalon. Amíg például Gyurcsány már január végén asztalhoz ült Dáviddal, hogy a középosztály védelmében meghirdetett 13 MDF-es pontról - köztük az örökösödési adó eltörléséről, a nyugdíjrendszerről, a közoktatás, valamint a versenyképesség kérdéséről - tárgyaljon, a Fidesz még csak a szakértői szintű kapcsolatfelvétel előkészítésénél tart.
"Ha azt kívánja a Fidesz elnöke, akár eljátsszuk neki a sztárra türelmesen váró közönség szerepét is" - fogalmazott a közelmúltban Dávid, érzékeltetve a helyzet groteszk voltát. A személyes ellentéteken, ellenérzéseken túl ugyanis aligha található ésszerű magyarázat arra, miért nem számíthatna támogatásra a Fidesztől az az MDF-program, amelynek hívószavai - középosztály, családpolitika - a Fidesz 1998-as Polgári Magyarország-téziseit idézik, s a közös megvalósításra 1998 és 2002 között a két párt koalíciót kötött. Így, amikor Dávid a hétvégén arról beszélt, hogy a következő ciklusban az MDF és annak konzervatív programja nélkül nem lehet majd kormányt alakítani, alighanem olyan Fidesszel közös kormányzásra gondolt, amelyben a Fidesz-elnököt - és a miniszterelnököt - már nem Orbán Viktornak hívják.
DOBSZAY JÁNOS
Dávid Ibolya az egyetlen elnökjelölt
