2007. november. 29. 15:17 MTI Utolsó frissítés: 2007. november. 29. 15:17 Itthon

Gyurcsány: rövid távon nincs megoldás az OMV-Mol ügyben

Rövid távon nincs megoldás az OMV-Mol ügyére, a kérdés azonban nem a két kormányra tartozik és az ügy nem is volt téma a magyar-osztrák együttes ülésen – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az osztrák-magyar kormányülést követő sajtóértekezleten.

"A vállalatok közötti együttműködésről a vállalatoknak, illetve azok részvényeseinek kell megállapodni. A kormányok álláspontja ebben a kérdésben nem változott, és a tegnapi napot követően nem volt ok, hogy ma erről a kérdésről szót váltsunk, hiszen itt kormányközi egyeztetésnek, a korábbi álláspontok rögzítését követően nincs értelme" - mondta Gyurcsány Ferenc a távirati iroda kérdésére. A miniszterelnök kiemelte: az OMV-Mol-ügynek rövid távon nincs megoldása, a két cég középtávú üzletpolitikája nem összehangolható, hiszen mások a stratégiai céljaik.

A magyar kormányfő patthelyzetnek nevezte a két olajvállalat között kialakult állapotot. Hozzátette: ez a patthelyzet nem a két kormány viszonyában állt elő, hanem a két vállalat között, amit nekik kell rendezniük, mivel ők idézték elő. Nem hagyjuk, hogy ez befolyásolja a két kormány viszonyát - jelentette ki Gyurcsány Ferenc. A kormányok világossá tették álláspontjukat, és habár egyikőjük sem kívánja befolyásolni a két cég tárgyalásait, az osztrák és a magyar kormány is a saját nemzeti álláspontjához érzi közelebb saját véleményét - fűzte hozzá.

Alfred Gusenbauer osztrák kancellár, egyetértve a magyar kormányfővel, kiemelte: nagyon fontos az energetikai együttműködés, de az államok nem avatkoznak be az egyes vállalatok vezetésébe, csak a kereteket szabják meg. Annak van értelme, ha a két cég a menedzsment szintjén keresi a kooperáció lehetőségét - tette hozzá. Mind a két cég világosan látja, hogy az energetikai együttműködés fontos Európa közepén, és valószínűleg megoldást fognak találni - húzta alá Alfred Gusenbauer.

Az OMV vezérigazgatóját az együttes kormányülés előtt szerda este fogadta Gyurcsány Ferenc Budapesten. Az egyeztetésen mindkét fél megállapította, hogy sem az álláspontok, sem a körülmények nem változtak. A Mol vezérigazgatója, Hernádi Zsolt a múlt héten járt az osztrák kancellárnál.

Az OMV szeptember végén jelentette be: a Mol-részvények 20,2 százalékának birtokában "olyan helyzetben van", hogy kész vételi ajánlatot tenni a Molra, részvényenként 32.000 forintért. A magyar kormányszóvivő ezután azt mondta, az osztrák vállalat addigi akcióit barátságtalan lépésnek, ellenséges felvásárlásnak tekintik.

Az ügyben akkor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is megszólalt és jelezte: újraállamosításnak tartaná, ha az OMV átvenné az irányítást a Mol felett. A miniszterelnök kezdeményezte egy olyan jogszabály kidolgozását, amelynek alapján a magyar állam kontrollt tud gyakorolni olyan üzleti tranzakciók esetén, amikor másik állam befolyása alatt álló társaságok próbálnak befolyást szerezni a közellátás szempontjából stratégiai szerepet betöltő vállalatokban.

Az erre hivatott, "lex Mol" néven ismertté vált törvényt az Országgyűlés valamennyi parlamenti párt támogatásával október 8-án elfogadta.

Erre válaszul az Európai Bizottság november közepén bejelentette, hogy vizsgálatnak veti alá a magyar jogszabályt, mert aggódik, hogy az esetleg méltánytalan korlátozásokat tartalmaz a tőke szabad mozgásával kapcsolatban. Az osztrák gazdasági minisztérium még a bejelentés estéjén üdvözölte a bizottsági vizsgálatot.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.