2007. november. 22. 09:11 MTI Utolsó frissítés: 2007. november. 22. 09:10 Itthon

Eddig öt áldozatot követelt a fagy Borsodban

Az idei hideg idő hatására eddig öt ember halt meg közterületen kihűlés miatt, de egyik esetben sem hajléktalan volt az áldozat.

Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa közölte, hogy a halálesetek kis településeken történtek, két alkalommal a túlzott alkolfogyasztás volt az oka. Bűncselekmény gyanúja nem merült fel - fűzte hozzá.

A megye területén hajléktalan kihűlés miatt több éve nem vesztette életét, azonban az idős, önmaguk ellátására képtelen, illetve rossz körülmények között élő, italozó életmódot folytatók között minden télen előfordul kihűlés okozta haláleset.

2006-2007 telén 21-en haltak meg kihűlés következtében. A hideg idő áldozata 17 férfi és 4 nő volt, akik közül 14-en 60 év alattiak voltak, közülük mindössze egy ember lakott Miskolc vonzáskörzetében.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén mintegy 1300-1500 főre tehető a hajléktalanok száma. Jelentős részük - körülbelül 1200-1300 fő - Miskolcon, kisebb hányaduk a megye nagyobb városaiban él. Kisebb településeken a jelenség gyakorlatilag ismeretlen.


Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.