2007. november. 19. 16:46 MTI Utolsó frissítés: 2007. november. 19. 16:47 Itthon

Észtországban lesz a sztrájk idején Gyurcsány

Háromnapos hivatalos látogatást tesz Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a héten a balti államokban - jelentette be hétfőn a kormányszóvivő. Szerdára több szakszervezet jelentett be sztrájkot.

A kormányfő kedden Litvániába utazik, a következő nap Észtországban tárgyal, majd csütörtökön Lettországban fejezi be a körutat. Ezt követően Frankfurtba utazik tovább a miniszterelnök, ahol pénteken vitaindító előadást tart az Európai Bankár Konferencián - írta közleményében Budai Bernadett kormányszóvivő.

Gyurcsány Ferenc útja során tárgyal Gediminas Kirkilas litván, Andrus Ansip észt és Aigars Kalvitis lett kormányfővel. Mindhárom megbeszélésen szóba kerül a reformok ügye, hiszen a balti államokban is jelentős reformok vannak folyamatban. Litván és lett kollégáját a

magyarországi oktatási és egészségügyi reformokról tájékoztatja a magyar kormányfő, míg az észt miniszterelnök a helyi e-kormányzat eredményeit ismerteti majd Gyurcsány Ferenccel.

A tárgyalásokon szóba kerül az energiapolitika, és a felek egyeztetnek majd az európai uniós tagsággal összefüggő ügyekről, különösen a Magyarország schengeni csatlakozásához kapcsolódó vízumkiadási és képviseleti együttműködésről. A miniszterelnök Rigában megnyitja a magyar nagykövetséget.

Litvániában és Észtországban a magyar kormányfő találkozik a gazdasági élet szereplőivel is, de a gazdasági kapcsolatok erősítése, valamint a magyar vállalatok lettországi befektetéseinek támogatása a lett miniszterelnökkel folytatott megbeszéléseken is szóba kerül.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.