2007. október. 26. 11:30 Népszabadság Online Utolsó frissítés: 2007. október. 26. 11:24 Itthon

Fegyelmi eljárást indított az MSZP Dobolyi Alexandra ellen

Fegyelmi eljárást rendelt el az MSZP országos etikai és egyeztető bizottsága a párt egyik EP-képviselője, Dobolyi Alexandra ellen - tudta meg a Népszabadság.

Súlyos következményei is lehetnek annak a fegyelmi eljárásnak, amelyet az MSZP etikai bizottsága indított Dobolyi Alexandra szocialista EP-képviselő ellen – írja a Népszabadság Online. A lap megbízható forrásokból úgy értesült, hogy a politikusnőt egy párttag "jelentette föl" a testületnél a sajtóban megjelent cikkek miatt.

Néhány hónapja terjedelmes cikket közöltünk, melyben rámutattunk: Dobolyi interneten megjelent életrajzi adatai és egyéb nyilatkozatai közt súlyos ellentmondások vannak. A politikusnő több helyütt is dr. Dobolyi Alexandraként szerepelt, holott doktorátust még nem szerzett. (Nyilvánosságra került egy névjegykártya is, amelyen Dobolyi szintén doktorként van feltüntetve. Ezzel kapcsolatban az a cáfolat érkezett: az MSZP külügyi titkársága gyártatott hibás adatokat tartalmazó kártyát, s ez kerülhetett ki a sajtóhoz.). Dobolyi magát a szocialista képviselőcsoport helyettes vezetőjeként is feltüntette, holott ezt a posztot Fazakas Szabolcs tölti be. Hasonló hiba volt, hogy egy, a magyar EP-képviselőkről szóló kiadványban Dobolyit mint I. kerületi díszpolgárt tüntetik fel, holott ilyen címet sem kapott.

A képviselőnő a cikk megjelenése után pontosította az adatokat. Az index.hu-nak azt nyilatkozta: nem keveredett ellentmondásba, "pontosabb, ha úgy fogalmazunk, hogy megpróbáltak ellentmondásba keverni". Dobolyi ezzel együtt elismerte, hogy a megkeresések során "nem pontosan neveztem meg a végzettségeket, illetve azok kronológiájának sem szenteltem elég figyelmet". A doktori cím pedig egy olyan személyes honlapon volt feltüntetve, amelyet nem ő "szerkesztett", így erről - véleménye szerint - nem tehet.

A cikk folytatását a Népszabadság Online-on olvashatják.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.