2007. október. 18. 08:46 MTI Utolsó frissítés: 2007. október. 18. 13:37 Itthon

Nem indult rendőrségi eljárás a Nemzeti Őrsereg ellen

Nincs semmilyen rendőrségi eljárás folyamatban a Nemzeti Őrsereg nevű szervezet tagjai ellen - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője, cáfolva egy csütörtöki lapinformációt, valamint egy nyíregyházi sajtótájékoztatón elhangzottakat.

A Nemzeti Őrsereg csoport tagjai szeptember 18-án és október 6-án vonultak fel Nyíregyháza utcáin, s részt vettek a város Kossuth téri tüntetésein is, de minden esetben bejelentették demonstrációjukat, azokat a rendőrség tudomásul vette, "így nem igaz az állítás, miszerint gyülekezési joggal való visszaélés miatt rendőrségi eljárás indult volna az esetekkel kapcsolatban" - mondta Fülöp Gergely.

A Népszava csütörtökön azt írta, hogy az állítólag még tavasszal alapított őrsereg, "a hét végén újabb hatszáz gárdistát avató Magyar Gárda bajtársi szervezete", amelynek alakulata részt vett a gárda ­augusztusi zászlóbontóján, s "azóta is hetente menetel Nyíregyháza utcáin"; az egyik ilyen alkalommal kapott ugyan területfoglalási engedélyt a Kossuth térre, de azt elhagyva a környező utcában masírozott, ezért gyülekezési joggal való visszaélés miatt eljárás indult a szervezet tagjai ellen.

Ugyancsak a nap folyamán az MSZP és a Magyarországi Munkáspárt 2006 közös, nyíregyházi sajtótájékoztatóján az utóbbi alelnöke, megyei elnöke, Kiss Bálint is azt állította, hogy az őrsereg tagjai ellen a gyülekezési jog megsértése miatt rendőrségi eljárás indult, mert nem a rendőrségen bejelentett demonstrációs helyszínen is "masíroztak".

A munkáspárti vezető azt is mondta, hogy a Nyíregyházán és Kisvárdán a nyáron megalakult Nemzeti Őrsereggel kapcsolatban az ügyészségen tettek bejelentést, mert szerintük a párizsi békeszerződéssel ellenkezik, hogy "félkatonai szervezet alakult és működik Magyarországon".

Kiss Bálint a tájékoztatón kiosztotta az ügyészség válaszlevelét, mely szerint "Nemzeti Őrsereg néven nincs a megyei bíróságnál bejelentett társadalmi szervezet, így annak alapszabályában megfogalmazott céljai törvényességi felügyeletét közösségi jogi személyiség híján vizsgálni nem lehet".

A levél és tartalma valódiságát Szilágyi László, a szabolcsi főügyészség sajtószóvivője megerősítette.

Gyüre Csaba, a Jobbik Magyarországért Mozgalom Párt megyei elnöke a távirati iroda tudósítójának megkeresésére közölte: valóban nincs még a Nemzeti Őrsereg bejegyezve a bíróságon, a dokumentumokat most készítik elő, és néhány napon belül be is nyújtják a bejegyzéshez.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.