2007. október. 09. 09:21 Független Hírügynökség Utolsó frissítés: 2007. október. 09. 09:34 Itthon

Ma döntenek Lengyel Zoltán mentelmi jogáról

Kedden dönt a korábbi fideszes politikus mentelmi jogának felfüggesztéséről a parlament szakbizottsága. A legfőbb ügyész kezdeményezte ezt, ami azt jelentheti, hogy büntetőeljárást indítanak a képviselő ellen, amiért nyáron dulakodott őt igazoltató rendőrökkel.

Az Országgyűlés Mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottsága zárt ülésen tárgyal Lengyel Zoltán ügyéről, majd javaslatukat megküldik az országgyűlésnek, amely várhatóan jövő hétfőn dönthet - mondta el a Független Hírügynökségnek Karsai József, a bizottság titkára.

Lengyel Zoltánt július elején Budapesten az Alagútnál igazoltatták a rendőrök. A képviselő szerint megverték az egyenruhások, de a rendőrök azt mondják, hogy ez fordítva történt: a képviselő ütötte meg egyiküket. Az ügyben a politikus és a rendőrök feljelentése alapján is indult egy-egy nyomozás.

A rendőrök feljelentése alapján vizsgálódó Központi Nyomozó Ügyészség vezetője a Független Hírügynökségnek korábban azt mondta, hogy Lengyel Zoltán ellen hivatalos személy elleni erőszak, könnyű testi sértés és három rendbeli becsületsértés megalapozott gyanúja fogalmazódott meg a nyomozásban. Emiatt indítványozta a legfőbb ügyész, hogy függesszék fel a politikus mentelmi jogát, csak ennek megtörténte után lehet meggyanúsítani őt.

Lengyel Zoltán a történtek után - a párt érdekeire hivatkozva - kilépett a parlament Fidesz-frakciójából, szeptember 10-e óta független országgyűlési képviselő.
Hirdetés