2007. október. 02. 18:51 MTI Utolsó frissítés: 2007. október. 02. 18:42 Itthon

Puskás Ferenc utca Kispesten

Hamarosan lesz Puskás Ferenc utca Kispesten, miután múlt csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyta azt a kezdeményezést, hogy az Aranycsapat legendás labdarúgójáról nevezzék el az Újtemető utcát, ahol a világklasszis egykori klubja, a Budapest Honvéd otthona, a Bozsik Stadion is található.

A XIX. kerületi önkormányzat tavaly novemberben kezdeményezte a névváltozást, de azért húzódott el az ügy, mert ehhez rendeletet kellett módosítani, ugyanis a korábbi előírás szerint csak halálának 25. évfordulója után lehetett utcát elnevezni személyről. Ez annyiban változott, hogy olimpiai bajnokok és Nobel-díjasok esetében kivételt lehet tenni.
 
Április 2-án, Puskás születésének 80. évfordulója alkalmából emléktáblát avattak és jelképes utcatáblát helyeztek el a Bozsik Stadion bejáratánál a Budapesti Honvéd és a magyar labdarúgó-válogatott tavaly november 17-én elhunyt legendás játékosa tiszteletére.
 
Gajda Péter kispesti polgármester a Budapest Honvéd honlapjának elmondta az ügyintézés további menetével kapcsolatban, hogy a Főpolgármesteri Hivatalnak 30 napon belül el kell küldenie a hivatalos határozatát, amelyet a kispesti önkormányzat építési hatóságának engedélyeznie kell. Véleménye szerint így a hivatalos névavatóra várhatóan legkésőbb november 17-én, Puskás halálának első évfordulóján kerülhet sor. Mint megjegyezte, közben készülnek az új utcanévtáblák, s értesítik a területen lévő cégeket a változásról, melynek értelmében például a Bozsik Stadion, s ezáltal a Budapest Honvéd és a Magyar Futball Akadémia új címe Puskás Ferenc utca 1-3. lesz.
 
Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.