Magyar vagyok, no szpik inglis
A magyarok legnagyobb hányada oroszul tanult, ma pedig főleg az angollal birkózik az „új többség”, míg nemrég még a németet beszélték a legtöbben. Mindegy is, mert az ország zöme így sem tud egyetlen idegen nyelvet sem. Körkép a Nyelvek Európai Napja alkalmából.
A Nyelvek Európai Napja |
A 2001-ben életre hívott, szeptember 26-án megünnepelt nap célja, hogy felhívja a figyelmet Európa nyelvi sokszínűségére, tudatosítsa az emberekben a nyelvismeret fontosságát, valamint népszerűsítse a nyelvtanulást és az egész életen át tartó tanulást. A szerdai rendezvényekről bővebben az oktatási tárca honlapja számol be. |
Nálunk ez még odébb van. Tizenhét évvel a rendszerváltás után a magyarok zöme még mindig nem képes egyetlen idegen nyelven sem kommunikálni, márpedig arra hiába várunk, hogy a világ tanuljon meg magyarul. A KSH 2005-ös mikrocenzusa („kis népszámlálása”) szerint angol nyelven 1,23 millió polgártársunk tudott valamilyen szinten, németül 1,087 millióan, összesen pedig 2,28 millió nyelvet beszélő magyart vettek számba. Ez az 1990-es 941 ezerhez képest persze előrelépés, főleg, ha figyelembe vesszük a szakemberek azon vélekedését, hogy a látványos változáshoz, masszív, kézzelfogható fejlődéshez évtizedek kellenek.
A statisztikai hivatal felmérése azonban önbevallás alapján történt. Nem úgy, mint a Medián közvélemény kutató által 2005-ben, az előző év végén felvett adatok alapján publikált Az idegennyelv-ismeret Magyarországon című kutatás, amelyet a Felnőttképzési Intézet megbízásából a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének (NYESZE) szakmai támogatásával készített el. A vizsgálat csak a 15-44 év közötti - a nyelvtanulásban leginkább érintett - korosztályra terjedt ki, s nem csak azt firtatta, hogy ki hogyan értékeli nyelvtudását, vagy hogy mely nyelvekkel találkozott addig életében, hanem azt is tesztekkel ellenőrizte, hogy mennyi maradt a korábban elsajátított készségekből.
Az adatok néha fájdalmasak. A magyarok által legszélesebb körben tanult nyelv még mindig a régi kötelező orosz, márpedig nem úgy tűnik, mintha az ország tudna oroszul. A legrosszabb helyzetben az érettségi nélküli 25 év fölöttiek vannak, hiszen ennek a csoportnak az 57 százaléka kizárólag az orosz nyelvvel találkozott életében, nyilván még az általános iskolában. A diplomások helyzete rózsásabb, 54 százalékuk kettő vagy több idegen nyelvvel találkozott már életében. (Persze csak relatívan rózsás a helyzet, mivel ugyanezt már egy finn gimnazista is simán elmondhatja magáról.) A KSH adatsora szerint csupán 179 ezer polgártársunk állítja, hogy tud oroszul, miközben a Medián felmérése szerint az oroszul tudók aránya a statisztikai hibahatáron belül mozog. Az orosz nyelvoktatás kudarcának jele az is, hogy még a közoktatásban jóformán csak oroszul tanuló - a mintában idősebb - korosztály körében is négyszer annyian szereztek angol és német nyelvvizsgát, mint az oroszt.
Érthető persze, hogy az orosz kevés igazi hívet szerzett magának az elmúlt évtizedekben, hiszen használni kevéssé lehetett, s - mondjuk így - ráfért volna egy imázstisztítás is. A szovjet csapatok azóta kivonultak, az orosz nyelv kötelező oktatása megszűnt, s mi hiába maradtunk itt a világ állítólag „egyik legnehezebb nyelvével", ha a nála könnyebbeket csak nehezen sajátítjuk el.
A most nyelvet tanulók közül a legtöbben az angollal próbálkoznak (70 százalékuk), s csak 38 százalékuk németes. Ezzel egyébként 2005-ben – a KSH mikrocenzusa szerint – a magyarok által beszélt nyelvek között már át is vette a vezetést az angol a korábbi listavezető némettől. A Medián szerint a most idegen nyelvet tanulóknak csupán 7 százaléka próbálkozik valamely nyelvvel az angolon és németen kívül. Ha igen, az is valamely neolatin nyelv, míg a környező országok nyelveire kicsit sem vagyunk kíváncsiak.
A magyarok saját nyelvtudásukat általában magasabb szintűre értékelik, mint ami az azt követő tesztekből kibontakozik - áll a Medián felmérésében. Bár ennek nyomán óhatatlanul elkezdhetnénk alábecsülni a bemondás alapján készülő statisztikák hitelességét, a tanulmány leszögezi: az csupán hipotézis, hogy az emberek hajlamosak nyelvtudásukat túlértékelni. Lehet, hogy csak az önértékelésben vagyunk gyakorlatlanok. A megdöbbentő adat persze az, hogy míg a tanulmány által vizsgált csoport mindegyike tanult már nyelveket, 45 százalékuk egyáltalán nem rendelkezik értékelhető nyelvtudással.
A bevezetőben említett uniós célok szerint tehát két idegen nyelv mielőbbi megismerése volna kívánatos, de ezzel sem állunk túl jól: az Eurostat számai szerint 2005-ben a magyar felső tagozatos általános iskolásoknak (10-14 évig) átlagosan csak egy nyelvet tanítottak. Ennél kevesebbet csak Nagy-Britannia mert megengedni magának, a magyaréval megegyező arányt pedig csak a cseh és az ír közoktatás produkál. Összehasonlításképpen: a finn diákok átlagosan 2,2, az izlandiak 2,1, az észtek 2 nyelvet tanulnak ilyen fiatal korban. A középfokú oktatásban (tehát a hagyományosan 14-18 év közöttieknek) átlagosan 1,2 nyelvet oktatnak idehaza, míg Észtországban ez a szám átlagosan 2,2, Romániában 1,5, Lengyelországban 1,7.
Más országokhoz képest tehát lemaradásban vagyunk, de ez nem feltétlenül finnugor nyelvünk elszigeteltségből ered, ahogy gondolni lehetne, inkább abból, hogy egy többnyelvű közösség eleve pozitív hatással van arra, hogy más nyelveket sajátítsunk el. Azt is meg kell említeni, a nagyszámú kisebbséggel rendelkező országok eleve fórral indulnak a különféle statisztikákban, hiszen a többnyelvűek által bírt nyelv idegennyelv-ismeretként jelenik meg az adattáblákon.
A kedvezőtlen adatok dacára van pozitív változás. „Az ország jelentős része már megértette, hogy idegen nyelv nélkül nem boldogul, a változások azonban egyelőre csak a fiatalabbaknál jelentkezik” - mondja a hvg.hu-nak Rozgonyi Zoltán, s NYESZE elnöke. A közoktatás színvonalát - a Medián szerint - gyengébbnek ítélik a megkérdezettek, mint a magántanárokat és nyelviskolákat. Ez feltehetően összefügg azzal, hogy a nálunk honos poroszos iskolai modellhez kapcsolódó grammatizáló nyelvoktatás kevés sikerélményt tartogat a diákoknak, főleg a maszek vonalon bevezetett kommunikatív nyelvoktatáshoz képest. A NYESZE-elnök azonban azt is elismeri: bár nem a kívánt mértékben, de nő a közoktatás színvonala, s a nyelvoktatás mennyisége. „Más kérdés, hogy ez gyakran az elit intézményekben összpontosul, míg a felsőoktatási intézmények ontják magukból az időnként nem megfelelően felkészített nyelvtanárokat” - teszi hozzá Rozgonyi, a változás zálogának azt tartva, hogy az egyetemeken megfelelő módszertani ismeretekkel felruházott tanerőket képezzenek.
Ugyancsak kedvező fejlemény, hogy folyamatosan nő a nyelvvizsgára jelentkezők és a bizonyítványt szerzők száma. Míg - a Nyelvvizsga Akkreditációs Központ számai szerint - 2000-ben összesen közel 37 ezer akkreditált nyelvvizsgát bonyolítottak, addig 2006-ban már 182 ezret, köztük 135 ezret sikerrel vettek. Ez még akkor is pozitív változás, ha a szakemberek egyébként úgy tartják, a nyelvvizsga csak az önértékeléshez vezető út egyik stációja, a nyelvtanulást nem a vizsgáért kellene elkezdeni, még akkor sem, ha – például a közszférában – nyelvi pótlék formájában konkrét anyagi hasznot húzhat belőle az ember, más egyéb esetben pedig – például diplomaszerzésnél – kötelező a bizonyítvány. Azt is nyugodtan kijelenthetjük, hogy a mostani tizenévesek már olyan természetességgel állnak a nyelvvizsgázáshoz, ahogyan mi, idősebbek csak szerettünk volna. Az idegen nyelvet alapszinten beszélők közül kevesen mennek el nyelvvizsgázni, tudásuk voltaképpen mérhető volna, de ez fordítva is igaz, vagyis a bizonyítvány megszerzése után sokan elhanyagolják nyelvtudásukat.
Azt azért ne gondoljuk, hogy a fiatalok már eleve a levegővel meg az internettel együtt szippantják magukba a nyelvtudást. „Nem látok nagy változást a régi és a mai gyerekek hozzáállásában” – magyarázza Huszárné Bányai Ágnes, aki lassan három évtizede tanít angolt alsó tagozatosoknak. „Igaz, hogy az angolt szeretik a gyerekek, míg az oroszt nem bírták. De a mindenhonnan rájuk ömlő idegen nyelvű üzenetáradat dacára most is azok tanulnak meg angolul, akik szorgalmasak, és sokat gyakorolnak otthon” – mondja az egyébként korábban oroszt is oktató általános iskolai tanárnő, aki szerint a forgatókönyv mindig azonos: amíg új a tantárgy, szeretik, ahogy nehezül a tananyag, belép a „nem értem”-effektus, s kedvüket vesztik a diákok. Ebből az állapotból pedig a szerencsésebbeket egy motiváló londoni osztálykirándulással lehet továbblendíteni. A megoldás erre az lehet, hogy a készségekre jobba összpontosítva, pozitív visszacsatolásokkal élve kell használható nyelvtudáselemeket oktatni az iskolákban.
A nyelvtanuláshoz kapcsolódó teljes mentalitás változás tehát évtizedekig tarthat, az EU azonban bizonyos kérdésekben gyorsabb tempót diktál. Az Európai Tanács létrehozta például a Közös Európai nyelvi Referenciakeretet, vagyis azt a keretrendszert, amely a nyelvi kulcskompetenciákat vizsgálva ad besorolást a diák által elsajátított nyelvi készségekről. A tervek között szerepel egy, nyelvi kompetenciákat minden egyes tagállamban vizsgáló európai felmérés létrehozása, amely nyomon követhetővé és összehasonlíthatóvá tenné, az egyes tagállamok polgárainak nyelvi fejlődését. A felmérésre azonban 2009-ig várni kell.