2007. szeptember. 15. 10:25 MTI Utolsó frissítés: 2007. szeptember. 15. 10:31 Itthon

Demszky szerint Sarkozy faképnél hagyta Orbánt

A francia delegáció szerint félbeszakadt Nicolas Sarkozy és Orbán Viktor találkozója. Erről Demszky Gábor főpolgármester számolt be a Klubrádiónak azzal, hogy a tervezetthez képest a francia elnök mintegy húsz perccel korábban érkezett közös, műegyetemi programjukra.

A Klubrádió honlapja idézi a főpolgármestert, aki elmondta: a francia delegáció arról tájékoztatta, hogy Sarkozy alig öt perc elteltével megszakította a megbeszéléseit a Fidesz elnökével, és autókaravánja a következő program helyszínére, a Műegyetemhez indult. A hivatalos program szerint Orbán Viktor és Nicolas Sarkozy 14 óra 50 perc és 15 óra 15 perc között, a tervek szerint 25 percen keresztül tárgyalt volna egymással, ám a Klubrádió információi szerint a francia elnök már 15 óra 03 perckor autójával elhagyta a Parlamentet.

A TV2 Tények című műsorával a Fidesz illetékese azt közölte: Sarkozy Orbán Viktorhoz is előbb érkezett, ezért ment el a tervezettnél korábban, tehát a francia elnök Orbánnal töltötte a programban előre meghatározott időt.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője mondta, "hatalmas nagy égés", hogy Demszky Gábor nem ért oda időben a Sarkozyvel tervezett programjára, "ezért mindenféle képtelenségeket talál ki". A szóvivő szerint Demszky "tizenhét éves főpolgármesterségének felelőssége, hogy nem lehet közlekedni a fővárosban".

Demszky Gábor péntek este azt mondta: a munkatársaival közölték a francia delegáció tagjai, hogy a francia elnök "faképnél hagyta" a Fidesz elnökét, és ezt a Műegyetemnél már "mindenki evidenciaként kezelte".

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.