2007. szeptember. 05. 16:38 Csikász Brigitta Utolsó frissítés: 2007. szeptember. 05. 16:47 Itthon

Gergényi üzlettársa másfél milliót kapott

Három Gergényi-szerződést vizsgál az ORFK a hvg.hu értesülései szerint, pontosabban kettőt, mert az utolsót már nem írták alá. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azzal a tunéziai férfival, Ben Hadj Soulimane Mondherrel szerződött, aki Gergényi Péter főkapitány üzlettársa az Admiral Tours utazási irodában.

Gergényi. Idegen forgalom
© Stiller Ákos
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) által Gergényi Péter májusban menesztett budapesti rendőrfőkapitánnyal szemben elindított fegyelmi vizsgálat előreláthatóan októberben fejeződhet be. Egészen addig nem nyilatkoznak az eljárásról, amelynek tárgya több, még a Vasprefektus idején megkötött szerződés. A fegyelmi megindítását a médiának bejelentő Szabadfi Árpád főkapitány-helyettes azt nem közölte, hogy pontosan milyen dokumentumokról van szó, s milyen hiányosságokat találtak bennük.

A hvg.hu viszont úgy tudja, hogy azok a szerződések verték ki a biztosítékot az ORFK új vezetésénél, amelyben a BRFK megbízta Ben Hadj Soulimane Mondhert, hogy utakat szervezzen és tolmácsoljon. Az egyik irat hozzánk is elkerült, s korábbi cikkünkben már írtunk erről. A külföldi férfi nem véletlenül került kapcsolatba a rendőr-főkapitánysággal, hiszen Mondher nem más, mint annak az Admiral Toursnak az egyik tulajdonosa, amelyben Gergényi Péter, illetve a Pintér Sándor és Bodrácska János által jegyzett P&V is tag.

Ezek alapján megkértük a BRFK-tól azoknak a szerződéseknek – mint közérdekű adatoknak – a kiadását, amelyeket a főkapitányság Ben Hadj Soulimane Mondherrel kötött. Az első szerződést, amint beszámoltunk róla, 2006. november 2-án írta alá Gergényi és a tunéziai férfi. A felek abban állapodtak meg, hogy Mondhert utak szervezéséért – a Nemzetközi Rendőr Szövetség (IPA) tagjainak – és tolmácsolásért havi 200 ezer forint díjazás illeti meg. A megbízási szerződés 2007. január 31-ig szólt, amely időpontban már Gergényi átvette a fia tulajdonrészét az Admiral Toursban.

Érdekes, hogy még a szerződés idejének lejárta előtt, idén január 8-án már alá is írták a következő megbízást, amely 2007. február 1. és június 30. közti időszakra vonatkozott, hasonló feladatokkal és ellentételezéssel. A BRFK közlése szerint egyébként mintegy másfél millió forintot fizettek ki a Vasprefektus üzlettársának.

Úgy néz ki, a harmadik megbízás megkötésénél is előre gondolkodott a Vasprefektus, ugyanis még májusban, igaz, annak legutolsó napján, fontosnak tartotta cégtársát év végéig szerződéses viszonyban tartani a rendőséggel. Ekkor azonban már tíz napja köztudott volt Gergényi távozása, és hogy június 1-jétől Tóth Gábor kerül a főkapitányság élére. Valószínűleg emiatt nem írta alá a kontraktust Ben Hadj Soulimane Mondher, így ez az utolsó BRFK-Mondher kontraktus már nem lépett érvénybe, s tudomásunk szerint ezt már nem is vizsgálja az ORFK.

A dokumentumot, úgy tudjuk, a BRFK részéről Tóth László, a főkapitány közbiztonsági helyettese szignálta – az egyetlen vonalból álló aláírás olvashatatlan –, akinek ezért kellett távoznia a testülettől. Gergényi felelősségre vonásáról ekkor azonban még szó sem volt. Sőt menesztése után egy hónappal, június 20-án a Vasprefektus, Bene László volt országos rendőrfőkapitánnyal együtt, miniszteri elismerésben részesült. A két tábornok zárt körben, a Főkapitányi Klub összejövetelén vette át a Szent György-díjat (Szent György a rendőrök védőszentje), amelyet az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára, Kondorosi Ferenc adott át nekik.

Augusztus végén azonban megindult a fegyelmi vizsgálat Gergényi Péter tábornokkal szemben, aki jelenleg felmentési idejét tölti. Az eljárás keretében az ORFK vizsgálja, hogy a szerződések mögött volt-e valós teljesítés. Fegyelmi eljárás esetén egyébként a maximálisan kiszabható büntetések között szerepel az állományból való elbocsátás, a lefokozás, és ha valakit így távolítanak el a testülettől, akkor annak nem jár az előnyugdíjazás lehetősége sem 57 éves koráig. Gergényi Péter azonban idén tölti be 61. évét, és egyébként is elhagyja az állományt.

A Nemzetközi Rendőr Egyesület, az IPA Magyar Szekciójának elnöke, Sipos Gyula, aki egyébként az ORFK gazdasági és igazgatási főigazgatója a hvg.hu-nak korábban ostoba dolognak mondta a szerződések megkötését. Hozzátette, ő, mint az IPA magyar elnöke nem tudott az aláírt dokumentumokról, amelyeket a BRFK önálló jogi személyként köthetett meg, és nem kellett az ORFK engedélye hozzá.

A Gergényi Péter által megkötött szerződések különösen annak fényében érdekesek, hogy a volt főkapitány arra volt roppantul büszke, hogy a korrupció ellen minden eszközzel fellépett, és azzal dicsekedett, hogy aki a legkisebb gyanúba keveredett, azt rögtön elküldte a rendőrségtől.

Gergényi Péter, mint korábban a hvg.hu-nak elmondta, megdöbbentette a fegyelmi eljárás, nyilatkozni viszont nem akart, mondván, forduljunk ügyvédjéhez. Gulyás Gábor azt közölte velünk, hogy a volt főkapitány nem követett el jogsértést. Hozzátette azt is, nem tud hasonló esetről, amikor egy felmentési idejét töltő főkapitány ellen indítanak fegyelmi vizsgálatot.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.