2007. augusztus. 30. 13:05 HVG Utolsó frissítés: 2007. augusztus. 30. 13:07 Itthon

Zsugorodik a színházi szféra - HVG-kutatás

A színházak tavaly csaknem 200 ezer látogatót veszítettek, ám összességében még így is több mint 4,3 millió néző váltott jegyet valamilyen színházi produkcióra - derül ki abból a kutatásból, amit a HVG készített a hazai teátrumokról.

A szféra  tavaly közel 39 milliárd forintból működött; a legtöbb színjátszóhely 5-10 százalékkal kevesebb pénzből gazdálkodott, mint egy évvel korábban. Az állami, önkormányzati támogatásoknak való kiszolgáltatottság mértékét jelzi, hogy a színházi bevételek több mint kétharmada a központi, illetve a települési büdzséből származott. A jegyeladásból a bevételek kevesebb, mint a negyede folyt be a társulatokhoz. Pedig a nézők még többet is költöttek színházjegyre, mint egy évvel korábban (2006-ban 7,1 milliárd forintot).

A szűkülő források ellenére a színházak tavaly több előadást kínáltak, gazdagabb repertoárral jelentkeztek, mint a korábbi években: közel 15 ezer előadást láthatott a nagyközönség, köztük közel ötszáz új darabot - olvasható a HVG összesítésében.

A legtöbbször játszott, illetve a legtöbb nézőt vonzó előadások szinte kivétel nélkül a könnyedebb műfajba tartoztak. Mindkét kategóriában tarolt az Operettszínház, illetve a több musicaldarabot is műsoron tartó Madách. Az Operettben futó Rómeó és Júliát például több, mint 72 ezren, a Madách Producerek-előadását közel 60 ezren látták tavaly.

Ha kíváncsi a hazai színházak főbb mutatószámaira, a legnagyobb árbevételt elérő teátrumokra, vagy azokra, amelyeknek a legmagasabb arányú szponzortámogatást sikerül besöpörniük, olvassa el a legfrissebb, csütörtökön megjelent HVG átfogó színházi elemzését! A cikkből az is kiderül, hogy melyek voltak tavaly a legtöbbször játszott darabok, s melyekre ült be a legtöbb néző, s az is, hogy a magyar közönség voltaképpen gyakrabban jár előadásokra, mint a tőlünk nyugatabbra élő uniós polgárok.

Hirdetés
hvg360 Rácz Gergő 2025. május. 06. 11:30

A készpénz nem tűnik el, de nem ezé a jövő – interjú Peter Roebbennel, a K&H Bank vezérigazgatójával

Jobb lenne a nagyobb kiszámíthatóság és ha kisebb terhek nehezednének az ágazatra, de jelenleg ezek a körülmények, így ehhez kell alkalmazkodnunk – véli Peter Roebben, aki 2025 elején vette át a K&H Bank vezérigazgatói posztját. Nem ismeretlen számára Magyarország: korábban már hét évet töltött itt vezető beosztásban. Vele beszélgettünk a K&H jelenlegi helyzetéről, a bankolás jövőjéről, a magyar piac sajátosságairól és arról, cél-e az, hogy bankja piacvezető legyen Magyarországon.