2007. augusztus. 28. 11:07 MTI Utolsó frissítés: 2007. augusztus. 28. 11:17 Itthon

Tomcatet terrorakció előkészületével gyanúsítják

Megváltoztatta a gyanúsítást a Tomcat néven ismertté vált pólóboltos bloggerrel szemben a rendőrség; közveszélyokozás előkészülete helyett, terrorcselekmény előkészületével, illetve robbanóanyaggal való visszaéléssel gyanúsítják - közölte ügyvédje kedden.

Míg az első gyanúsításban szereplő közveszélyokozás előkészülete miatt legfeljebb három, addig a módosított gyanúsítás alapján, halmazati büntetésként, 15 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki - közölte Futó Barnabás, a gyanúsított ügyvédje.

A terrorcselekmény előkészületét a rendőrség Tomcat esetében azzal látja megvalósultnak, hogy azt abból a célból követte el, hogy a lakosságot megfélemlítse - mondta az ügyvéd. Hozzátette: a rendőrség szakértői véleményre és tanúmeghallgatásokra hivatkozva indokolta a gyanúsítás megváltoztatását.

A Tomcat néven ismertté vált P. Tamást két másik személlyel együtt fogták el még május elején egy XXI. kerületi panelházban, ahol az egyik lakásban robbanószer előállításához szükséges vegyi anyagokat, elsősorban füstgyertyák, füstbombák házi előállítására alkalmas anyagokat, eszközöket találtak. Szakértői vélemény szerint a lakásban tárolt keverékek bármikor begyulladhattak, berobbanhattak volna, vagyis alkalmasak voltak közveszély okozására.

P. Tamást, egy 21 éves férfit, valamint egy 48 éves nőt őrizetbe vettek, de csak Tomcat előzetes letartóztatását indítványozta az ügyészség. A Pesti Központi Kerületi Bíróság elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását, ezt azonban július közepén felülbírálta a Fővárosi Bíróság és lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el P. Tamással szemben.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.