2007. augusztus. 18. 16:10 MTI Utolsó frissítés: 2007. augusztus. 18. 16:05 Itthon

Demszky: nem akarunk gárdákat

A liberális párt az egyetlen, amelyik világosan és egyértelműen elhatárolódik a magyar demokrácia szellemétől idegen, diktatórikus félkatonai egységektől - mondta Demszky Gábor, Budapest szabad demokrata főpolgármestere a budapesti Liberálisok Házában.

A koalíciós párt Liberálisok Házába "Nem akarunk gárdákat!" feliratú táblán kezd aláírásgyűjtésbe a Jobbik által bejelentett Magyar Gárda, illetve a Fidesz-KDNP által szorgalmazott Honi Gárda ellen, és minél többeket hív csatlakozásra.
   
"Az őszi zavargások idején mindannyian szemtanúi lehettünk milyen az, amikor alkalmi gárdák dühöngenek a főváros utcáin. A lángoló autók, feltépett utcakövek, több száz millió forintos vagyoni kár, súlyos fizikai és lelki sérülések (...) mögött jobboldali pártok cinkos beleegyezése állt, pártvezérek militáns, a demokráciát semmibe vevő felhívásai szították a tüzet" - fejtette ki a politikus.
   
Demszky Gábor "a honvédségen belül működő önkéntes Munkásőrséghez, vagy Ifjú Gárdához hasonlította a Honi Gárda gondolatát. A liberális politikus szóba hozta, hogy a szervezet létrehozását MSZP szorgalmazza, illetve az MDF támogatja. Álláspontja szerint téved, aki azt hiszi, hogy ha kicsit engedünk a militáns jobboldalnak, akkor visszaszorítjuk a szélsőjobboldal harci készültségét, a történelem arra tanít, hogy ez pont fordítva igaz. Hozzáfűzte, hogy az SZDSZ harcolta ki az önkéntes hadsereget, és a kötelező sorkatonai szolgálat eltörlését, ezt követően feleslegesnek is tartja a honvédségen belüli önkéntes gárdát.
   
A főpolgármester úgy értékelte, hogy az a lényegi különbség a Fidesz és "többszörös koalíciós partnere", a Jobbik álláspontja között, hogy az "utóbbi parlamenten kívüli párt nyíltan kimondja amit gondol, a Fidesz pedig sunyin asszisztál hozzá". A fekete egyenruhában, árpádsávos zászló alatt masírozó gárdák sértik a fasizmus és a kommunizmus áldozatait is, valamint a velük együtt érző csendes többséget.
   
Az amerikai képviselőház külügyi bizottsága elnökének budapesti kijelentésére vonatkozó kérdésre azt válaszolta Demszky Gábor, hogy egyetért Tom Lantossal a szélsőjobboldal megítélésében, azt pedig az Amerikai Egyesült Államok szuverén belügyének tartja, hogy egy szervezethez való tartozásért megtagadják-e a vízumot, mivel minden szuverén állam azt enged, vagy nem enged be, akit akar, illetve nem jelenthet veszélyt biztonságára.
   
Demszky Gábor nem zárja ki az aggodalmat, hogy a Magyar Gárda tagjai veszélyt jelenthetnének Amerika biztonságára, nem tévészékházat elfoglalva, vagy autókat felgyújtva - mint ez megtörtént a tavalyi őszi budapesti zavargások alatt - "hanem akár robbantási kísérlettel".
   
Horn Gábor szabad demokrata ügyvivő, a koalíciós koordinációért felelős liberális államtitkár kérdésre válaszolva fejtette ki, hogy a legutóbbi kormányülésen még az volt a benyomása, hogy a kormánytagok véleménye egyezik a Honi Gárda elutasításában, ezért meglepetésként érték Szekeres Imre honvédelmi miniszter szavai, de ez valószínűleg szóba kerül majd a jövő szerdai kormányülésen. 

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.