2007. augusztus. 16. 17:08 MTI Utolsó frissítés: 2007. augusztus. 16. 17:04 Itthon

Orvvadászokat fogtak a kommandósokSarkadon

Négy orvvadászt fogtak el a kommandósok csütörtökön Sarkadon - közölte az a rendőrség.

A sarkadi rendőröknek korábbról márt volt információjuk, hogy orvvadászok tevékenykednek a térségben ezért csütörtökre virradó éjszaka a Körös Bevetési Alosztály munkatársaival figyelőszolgálatot szerveztek - tájékoztatott a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Éjfél után néhány perccel azután egy földúton közlekedő személygépkocsira figyeltek fel, amelyből valakik keresőlámpával pásztázták a határt. A nyomozók és a kommandósok megpróbálták megállítani a járművet, ám az elhajtott. A személygépkocsi mozgását azonban sikerült a továbbiakban is figyelemmel kísérniük, amely végül egy tehenészeti telepre hajtott be, és a benne utazó három sarkadi férfi megpróbált ott elrejtőzni, ám a rendőrök elfogták őket.

A nyomozás során a gépjármű közlekedési útvonalán egy zsákba csomagolt őzbak tetemét és több lelőtt vadnyulat is találtak. A délelőtti házkutatások során pedig, egy téglási fiatalembernél lőfegyvert, lőszereket, valamint fagyasztott vadhúst is lefoglaltak. A négy személyt őrizetbe vették, ellenük lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés, illetve lopás miatt indult eljárás.

Hirdetés