Vezetőváltás az Autóker Holding Zrt.-nél
Nyolc év után távozik az Autóker Holding Zrt. elnök-vezérigazgatói székéből Ehud Amir.
A főváros egyik legnagyobb lakóingatlan-fejlesztőjeként számon tartott céget márciustól a korábbi értékesítési igazgató, Aradi Ferenc, illetve a logisztikai és telekommunikációs üzletágért felelős Dolmányos Hajnal vezeti. A 3,3 milliárd forint alaptőkéjű, az AP Management Kft. tulajdonában álló Autóker közlése szerint eddig 24 milliárd forintot ruházott be, és további 33 milliárdnyi befektetése van folyamatban. A legnagyobb, eredetileg 90 milliárd forintosra tervezett projektjéből, a Foka-öbölben épülő Marina Part beruházási terveiből azonban jócskán visszavett, miután tavaly a terület egy részét eladta a spanyol Fadesa ingatlanfejlesztőnek. A lakópark hármas ütemében épülő 350 lakást tavasszal adják át, és a további ütemekben összesen még négyszáz lakást épít az Autóker. A csoporthoz tartozó Marina-Part 4 Ingatlanfejlesztő Kft.-nél nemrégiben végrehajtást rendelt el az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH). Az Autókernél a HVG kérdésére azt közölték, egy vitatott tartozásról volt szó, amiről a Pénzügyminisztérium állásfoglalását kérték, az APEH azonban ezt nem várta be, hanem leemelt 15 millió forintot a cég számlájáról.