2007. július. 23. 16:37 HavariaPress Utolsó frissítés: 2007. július. 23. 16:38 Itthon

Szórólapokon hívnak fel osztrák termékek bojkottjára

Osztrák termékek bojkottjára felhívó szórólapok lepték el a fővárosi VI. kerületet - értesült a HavariaPress.

A vélhetőleg több tízezer példányban kiadott szórólapok a hétfői nap folyamán egyaránt megjelentek a parkoló autók szélvédőin és a postaládákban is, egyebek között az orsztrák nagykövetség körüli utcákban is. A felhívás arra kér mindenkit, hogy csatlakozzon a szomszédos országgal szembeni bojkotthoz, és ne vásároljon osztrák terméket, illetve szolgáltatást, ha elege van abból, hogy Ausztria semmibe veszi Magyarországon élők érdekeit.

A szórólap érdekessége, hogy egyáltalán nem derül ki róla, ki a bojkottfelhívás "gazdája", illetve az sem, hogy a szomszéd ország milyen konkrét lépése miatt kéri az osztrák termékek bojkottjára a lakosságot.

Ismert azonban, hogy az osztrák bőrgyárak által elszennyezett Rába védelmében már korábban is bojkottálni kívánta az osztrák termékeket néhány hazai szervezet - az osztrák köztársasági elnöknél is tiltakoztak -, de emellett az OMV ellenségesnek minősített felvásárlási akciója is motiválhatta a felhívás megfogalmazóit.

Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.