2007. július. 10. 14:06 MTI Utolsó frissítés: 2007. július. 10. 14:09 Itthon

Járhat kártérítés Tasnádinak

Megilletheti a kártérítés Tasnádi Pétert, az ügyészség nem nyújtott be ugyanis fellebbezést a bíróság ítélete ellen, amely szerint az üzletember elmeállapota miatt két évvel csökkentik a letöltött négy és fél év börtönbüntetését.

Tasnádi ügyvédeivel. Parola
© Müller Judit
Birtalan Örkény, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője elmondta, hogy a főügyészség tanulmányozta a bíróság határozatát, és ennek alapján döntött úgy, hogy nincs lehetőség fellebbezés benyújtására. Mivel Tasnádi Péter egy más ügyben van előzetes letartóztatásban, ezért szabadlábra helyezéséről vagy az előzetes letartóztatás fenntartásáról a Fővárosi Bíróság illetékes dönteni – tette hozzá Birtalan.

Tuza Péter, Tasnádi Péter ügyvédje elmondta, hogy csak az ügyfelével történt egyeztetés után nyilatkozik arról, élnek-e, és ha igen, akkor milyen mértékben élnek a kártalanítás lehetőségével.

Tasnádi Péter ellen jelenleg is folyamatban van a Fővárosi Bíróságon egy újabb eljárás, amelyben többek között felbujtóként elkövetett emberölés előkészületével és életveszélyt okozó testi sértéssel vádolják, mert meg akarta öletni feleségét és annak élettársát, valamint sósavat öntetett az anyósára.

Abban az eljárásban állapította meg hónapokkal ezelőtt az elmeszakértő Tasnádi Péter beszámítási képességének közepes fokú korlátozottságát. Ez alapján kezdeményezett ügyvédje perújítási eljárást a korábbi ügyben és ennek a perújításnak alapján döntött a Pest Megyei Bíróság, hogy két évvel csökkenti a már letöltött négy és fél éves büntetést.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.