2007. június. 27. 12:29 MTI/hvg.hu Utolsó frissítés: 2007. június. 27. 15:34 Itthon

Börtönt kérnek a főrendőrökre

Felfüggesztett börtönbüntetés, valamint pénz mellékbüntetés kiszabását javasolta a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság volt közbiztonsági igazgatójával és a korábbi debreceni rendőrkapitánnyal szemben az ügyész.

A per a Csongrád Megyei Bíróságon indult januárban. A Központi Nyomozó Főügyészség a korábbi vádat módosítva nem hűtlen kezeléssel, hanem többrendbeli vezető beosztású hivatalos személyként kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettével vádolja az elsőrendű vádlott Kiss Jánost, a főkapitányság korábbi közbiztonsági igazgatóját és Lelesz György másodrendű vádlott, volt debreceni rendőrkapitányt.

A vádbeli tényállás szerint a két korábbi rendőri vezető több alkalommal az alárendeltségében álló állománnyal úgy végeztetett szolgáltatást – forgalomelterelést, rendezvények biztosítását, pénzszállítmányok kísérését – különböző cégeknek, hogy azok a szolgáltatás ellenértékét a rendőrséghez kötődő alapítványok számlájára fizették be.

Perbeszédében Keresztes Imre ügyész elmondta, nem szokványos korrupciós ügyről van szó, hiszen nem ütközik jogszabályba, ha a rendőrség alapfeladatát látja el, s az sem, ha cégek alapítványokat támogatnak. A korrupciós jelleget a két tény összekapcsolódása adja. Az első- és másodrendű vádlott által készített okiratok alapján egyértelmű, hogy a szolgáltatások ellenértékét fizették meg a vállalkozások az alapítványok támogatásával.

Az ügyész szerint ugyanakkor egyértelmű, hogy a befolyt összeget a rendőrségre fordították, a cselekményt nem az egyéni haszonszerzés, hanem az alárendelt állomány iránti felelősség motiválta. A konstrukcióval azonban kivonták a forrásokat a jogszabályok által körülhatárolt rendszerből, a hatóságok ellenőrzése alól.

Kiss Jánossal szemben más vádpontok alapján az ügyészség adócsalás és más bűncselekmények elkövetését is bizonyítottnak látja, így a felfüggesztett szabadságvesztést halmazati büntetésként indítványozta.

Az ügyészség ejtette a hűtlen kezelés vétségének vádját az ügy harmadrendű vádlottjával, a főkapitányság korábbi vezetőjével, illetve beosztottaival - az ügy negyed-, ötöd- és nyolcadrendű vádlottjával - szemben. Erről a bíróság jogerőre emelkedett végzésével döntött is.

Az eljárás megszüntetését és megrovást javasolt az ügyészség más, kisebb tárgyi súlyú bűncselekményekkel kapcsolatban a per harmad-, negyed-, ötöd-, hatod-, hetedrendű vádlottjával szemben.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.