2007. június. 06. 00:00 Utolsó frissítés: 2007. június. 06. 17:08 Hét nap

Rendőrügyek

Lapzártánk után nevezi ki Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter - Bencze József országos...

Lapzártánk után nevezi ki Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter - Bencze József országos rendőrfőkapitánnyal egyetértésben - az új budapesti főkapitányt, valószínűleg az eddigi bűnügyi helyettest, Tóth Gábort. Takács hétfőn azonnali hatállyal leváltotta Tóth László eddigi közbiztonsági helyettest. Benczéről közvetlenül a múlt heti beiktatása előtt derült ki, hogy még a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának rendészeti főigazgatójaként többször megjutalmazta élettársát. Bencze és Veres János pénzügyminiszter megmagyarázta, hogy az élettárs "egy csapat tagjaként" kapott jutalmat, amit megérdemelt, ráadásul már nem dolgoznak azonos munkahelyen. Eközben nem oszlik a homály a rendőrséget ért legsúlyosabb vádpontban, a huszonéves Zsanett csoportos megerőszakolása ügyében: a DNS-vizsgálat eredménye késik, a mobilszolgáltatók cellainformációi a sértettet igazolják, a gyanúsított rebiszesek tagadnak, ügyvédeik nyilatkozataiban sok az ellentmondás. Az sem öregbíti az állomány hírnevét, hogy a gyulai nyomozó ügyészség egy 13 éves lány megrontása ügyében nyomoz egy dévaványai rendőr ellen.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.