2007. június. 26. 18:43 MTI Utolsó frissítés: 2007. június. 26. 18:28 Itthon

Ismét benyújtja az első három népszavazási kérdést a Fidesz

A Fidesz jogi kabinetje a napokban kidolgozza a korábban jóváhagyott három népszavazási kezdeményezés ismételt benyújtásáról szóló beadványt.

Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: a párt jogi kabinetje és szakértői fogják megoldani a hat népszavazási kérdés összekapcsolását, tekintettel arra, hogy a már korábban jóváhagyott három kezdeményezés, a termőföldről, a kórházprivatizációról és a gyógyszerforgalmazásról szóló kérdések gyűjtési határideje július 9-én lejár.
 
Répássy Róbert azt mondta, a Fidesz jogi kabinetje a napokban elkészíti az ismételt benyújtásról szóló beadványokat, amelyet július 9-e után lehet beterjeszteni az Országos Választási Bizottság (OVB) elé, hiszen amíg tart tart a gyűjtési határidő, addig nem lehet ugyanolyan kezdeményezést tenni.
 
A Fidesz jogi kabinetjének vezetője ugyanakkor hangsúlyozta: annak függvényében lehet eldönteni, mikor érdemes benyújtani ismét az első három kérdést, ha már tudják, hogy a másik három kezdeményezést hitelesítő hétfői OVB-határozatot megtámadják-e az Alkotmánybíróságnál. Meg kell várni a 15 napos jogorvoslati idő leteltét, július 10-ét, és ez után lehet dönteni az ismételt benyújtásról - tette hozzá Répássy Róbert.
 
Az OVB hétfői ülésén - korábbi álláspontját felülbírálva - hitelesítette a Fidesz és a KDNP közös népszavazási kezdeményezésének további három kérdésében, a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlése érdekében született aláírásgyűjtő íveket.
 
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?