2007. június. 15. 12:23 MTI Utolsó frissítés: 2007. június. 15. 14:46 Itthon

Kormányátalakítás: Draskovics és Szilvásy is miniszter lesz

Több tárca vezetését is érintő kormányátalakítást jelentett be Gyurcsány Ferenc pénteken. Kettővel több miniszter lesz.

Gyurcsány: mozgásban kell tartani a kormányt
© Stiller Ákos
Kiss Péter váltja miniszterelnök-helyettesként Szilvásy Györgyöt a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter posztján - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök rendkívüli sajtótájékoztatón pénteken. Szilvásy a polgári titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli miniszter lesz.

Gyurcsány Ferenc bejelentette: "a kormány politikai döntéshozatalának színtere" az újonnan létrejövő kormánykabinet, amelyben a gazdasági, a társadalompolitikai és a nemzetbiztonsági kabinet vezetője és a két koalíciós párt vezetője vesz részt.

Az ötfős kabinet készíti elő a kormány számára az átfogó, stratégiai kérdésekben a javasolt álláspontot - fűzte hozzá a miniszterelnök. Mint mondta, a kabinet előzetesen konzultál a kormánypárti frakciókkal, azok vezetőivel. A minden héten ülésező testületet a miniszterelnök vezeti, a kabinet munkáját a kormányfő helyettese, Kiss Péter kancelláriaminiszter irányítja.

Gyurcsány Ferenc kiemelte: a kancelláriaminiszter szerepe gyökeresen megváltozik, azért lesz felelős, hogy a koalíciós frakciókkal és a kabinetvezetőkkel együttműködve világos politikai mandátumot alakítson ki közép- és hosszú távú kérdésekben.

A miniszterelnök Szilvásy György kinevezéséről azt mondta: az elmúlt időszak történései azt mutatják, van feladat a polgári titkosszolgálatoknál. Szilvásy György munkáját államtitkárként Iváncsik Imre, a Honvédelmi Minisztérium jelenlegi államtitkára segíti, helyette Vadai Ágnes lesz a honvédelmi tárca államtitkára.

Draskovics Tibor a közigazgatás végrehajtását irányító tárca nélküli miniszter lesz - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök rendkívüli sajtótájékoztatón, pénteken. Mint arról korábban saját értesülésére hivatkozva a hvg.hu is beszámolt, Bajnai Gordon lesz az önkormányzati és területfejlesztési miniszter Lamperth Mónika helyett. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség felügyeletét önkormányzati és területfejlesztési miniszterként továbbra is Bajnai  fogja ellátni. Bajnai miniszteri felkérése kapcsán közölte: az Új Magyarország Fejlesztési Tervet az unió elfogadta, lezárult egy szakasz, most már csak a végrehajtás van hátra, és ez lehetőséget teremt arra, hogy a fejlesztés ügyét közelebb hozzák az önkormányzatokhoz. Mint elhangzott, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megmarad, míg a Fejlesztéspolitikai Irányító Testület - amelyet szintén Bajnai Gordon vezet - a Miniszterelnöki Hivatalnál marad az öt államtitkárral. Ez a testület arra ügyel, hogy az ágazati szempontok mellett horizontális szempontok is megjelenjenek - hangsúlyozta Gyurcsány.

Lamperth Kiss helyére lép, a miniszter asszony lesz a szociális és munkaügyi tárca vezetője.

A kormány átalakítása nem személyekről szól, hanem megváltozott működésről, megváltozó felelősségi viszonyokról, hogy kiteljesítsük és egyértelművé tegyük, hol születnek az átfogó politikai döntések a kormányban - közölte a kormányfő.

"Most az a dolgunk, hogy karakteres, kontúros politikát csináljunk tovább, ha úgy tetszik: az ország megújításának, a reformpolitikának a folytatását, ennek jobb feltételeit is teremtsük meg és legyen nagyon precíz, pontos a végrehajtás" - fogalmazott a miniszterelnök.

Gyurcsány azt mondta: a kormányban ugyanannyian ülnek, mint eddig. Két kormánybiztossal kevesebb van, két tárca nélküli miniszterrel több: nem csinálunk új minisztériumot, hivatalt, nem költjük jobban az adófizetők pénzét - hangsúlyozta.

A miniszterelnök elmondta: a kormányátalakításról konzultált az MSZP elnökségével és a párt parlamenti frakciójával, valamint az SZDSZ vezetésével. Az átalakítások fő irányát támogatták - fűzte hozzá a kormányfő. A  szerkezeti változtatásokat belefoglalják a koalíciós megállapodásba.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.