2007. május. 19. 12:14 MTI Utolsó frissítés: 2007. május. 19. 12:18 Itthon

Előzetesben az erőszakos közösüléssel gyanúsított rendőrök

Előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság szombaton azt az öt rendőrt, akiket a Múzeum körúti erőszakos közösülés elkövetése miatt vettek őrizetbe még csütörtökön – közölte a a Fővárosi Bíróság sajtótitkársága.

Két rendőrt erőszakos közösüléssel és hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel, hármat pedig erőszakos közösülés bűnsegédként való elkövetésével gyanúsítanak. A bíróság T. Pétert és F. Zsoltot erőszakos közösüléssel és vesztegetéssel, R. Gábor Sándort, B. Gergelyt és I. Tibort pedig bűnsegédlettel gyanúsítja.

A bíróság indoklása szerint az előzetes letartóztatásra azért volt szükség, mert a gyanúsítottak a sértett befolyásolásával megnehezíthetik az eljárást. A bíróság döntését az ügyészek tudomásul vették, a védők fellebbeztek.

Az ügyben a nyomozás egy 21 éves lány feljelentése alapján indult a Budapesti Nyomozó Ügyészségen. A lány állítása szerint május 4-én Budapesten, a Múzeum körúton öt rendőr igazoltatta, majd egy sötét mellékutcában megerőszakolta.

Az elkövetéssel meggyanúsított rendőrök szolgálati viszonyát felfüggesztették. Mindannyian a Rendészeti Biztonsági Szolgálat kötelékébe tartoztak, hárman zászlósok, vagyis régebben teljesítenek szolgálatot, ketten a gyanúsítottak közül őrmesterek, vagyis három évnél kevesebb a szolgálati viszonyuk időtartama.

Hirdetés
hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 08. 13:14

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Magyarország az a hely, ahol az öt éve elkezdődött világjárvány a túlárazott és felesleges beszerzésekről, a kormányzati propagandáról, az oroszok és a kínaiak helyzetbe hozásáról, a parlamenti demokrácia szembeköpéséről és az információk eltitkolásáról szólt. No és persze a nyunyókáról.