2007. május. 16. 17:35 MTI Utolsó frissítés: 2007. május. 16. 18:13 Itthon

Kovács: négy-öt komolyabb új biztosító lehet az átalakítás után

Az egészségügyi államtitkár szerint négy-öt komolyabb biztosító megjelenésére lehet számítani a biztosítási piacon az SZDSZ vegyes modelljének bevezetése esetén. Kovács Attila ezt a Liberális Egészségügyi Tanács szerdai budapesti ülését követően közölte sajtótájékoztatón, újságírói kérdésre.

"Az elképzelt törvényjavaslatban az szerepel, hogy egy biztosítónak legalább 100 ezer, legfeljebb 2 millió biztosítottja lehet. Ez matematikailag első esetben akár 100 biztosítót jelenthet, de ha a biztosítottak száma eléri a milliós nagyságrendet a biztosítóknál, akkor már csak 10 biztosítóval kell számolni." - fejtette ki Kovács Attila egészségügyi államtitkár.

Az egészségügyi államtitkár véleménye szerint olyan szigorú feltételrendszert állítanak a biztosítók számára, amellett négy-öt komolyabb biztosító megjelenésére lehet számítani. Nem is biztos, hogy szükség van többre - jegyezte meg Kovács Attila. Mint mondta, olyan szabályozórendszert alkotnak, amelyben a szigorú feltételek közé tartozik például, hogy maximalizálják a biztosítók profitját, a rögzített alapcsomagot nem bonthatják meg, nem válogathatnak a betegek között, és a biztosítóknak tartalékot is kell képeznie.

Kovács Attila szerint az SZDSZ egységes alapcsomagot szeretne, amely mellett lenne lehetőség kiegészítő biztosításokra, de nem kötelezően. Beszélt arról is, hogy a liberális elképzelések a mostani járulékszinten alapulnak, nem szerepel a javaslatban járulékemelés.

Arra a kérdésre, hogy a biztosítókkal tárgyalnak-e, az egészségügyi államtitkár elmondta: tudomása szerint megfelelő szintű egyeztetések zajlottak a biztosítókkal, ismeretei szerint ők szeretnének belépni a rendszerbe és várják, hogy megszülessen a törvény.
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.