2007. május. 04. 14:03
MTI
Utolsó frissítés: 2007. május. 04. 14:00
Itthon
Három kórházban sem látták el a sérült férfit
Három kórházban sem tudták ellátni azt a férfit, akinek fémszilánk fúródott a szemébe. A sérültet Balassagyarmatról Salgótarjánba, majd Salgótarjánból Vácra küldték, ahol azt javasolták neki, menjen Kerepestarcsára.
Az ügyben vizsgálatot indított Balassagyarmat önkormányzata, a testület felterjesztésben kéri majd az egészségügyi minisztert, hogy vizsgálja felül a balassagyarmati szemészetet bezáró határozatot - közölte az MTI-vel a Nógrád megyei város alpolgármestere pénteken.
Csach Gábor elmondta: a balassagyarmati Dr. Kenessey AlbertKórházban április elsejétől már nem működik szemészeti osztály, a hét első négy napján az egynapos sebészet keretében látják el a pacienseket, a többi napon a súlyponti kórházba kell irányítani a betegeket. Ismertette, hogy április 27-én pénteken azért ment be egy férfi a kórházba, mert fémszilánk fúródott a szemébe. Mivel Balassagyarmaton nem volt ügyelet, a területileg illetékes súlyponti kórházba, Salgótarjánba küldték.
Ott ugyan kifizette az 1.000 forintos vizitdíjat, de az ügyeletben lévő urológus továbbküldte Vácra, a Balassagyarmathoz másik legközelebbi súlyponti kórházba. Mivel azonban Vácott sincs szemészet, ott azt javasolták a sérültnek, hogy menjen Kerepestarcsára. A családtagjaival autózó férfinak itt fogyott el a türelme, a
balassagyarmati szemész a következő első munkanapon elvégezte a pár perces műtétet - mondta az alpolgármester.
Csach Gábor kitért rá: az önkormányzat arra kötelezte a kórház vezetését, hogy minden problémás esetet dokumentáljanak, az ügyben kedden kapják meg az orvosi jelentést. Az alpolgármester elmondta azt is: április elseje előtt úgy szervezték meg az ellátást, hogy a szemész akkor is műteni tudott egy órán belül, ha nem ő volt az ügyeletes. Problémák vannak a felére csökkentett ágyszámú neurológiai osztályon is, ezért a vonatkozó határozat felülvizsgálatára kérik az egészségügyi minisztert, a felterjesztésről a májusi ülésen dönt az önkormányzat. Az alpolgármester hozzátette: az ellátás nélkül maradt férfi írásban tájékoztatta a történtekről a térség országgyűlési képviselőjét és a parlament egészségügyi bizottságának elnökét.

2007. április. 29. 10:40
Ötvennyolcmilliós informatikai fejlesztés egy miskolci kórházban
Gazdaság
MTI
2007. május. 04. 11:52